21.fejezet

21. fejezet

U-kwon pov~

Miután kellemesen megnyúztam a főzésért Byung Hunt, elégedetten borultam rá a kanapéra és vágtam magam kényelmesbe. Nem kellett sok, ő maga is helyet foglalt mellettem és fáradtan hátrahajtotta a fejét.
Unalmamban a hajába túrtam az ujjaim és azt kezdtem el piszkálni. Igaz, hogy szegény gyerek úgy nézett vissza rám, mintha valami ősfogyatékos lennék, aki nem tudja azt se, hogy mi az a láb, de nem érdekelt.
- Ö… - szökik fel belőle a halk hang, aztán felém fordul, én pedig abbahagyom a hajának molesztálását és felállok a kanapéról.
- Mindjárt kapsz ágyneműt, remélem a kanapé meg fog felelni, mert én aztán nem osztozom az ágyamon veled. – Kihúzom magam és egy jó nagy nyújtózkodást követően elindulok a szobám felé, ahol tartom a paplanokat. Tudom, hogy jó nagy az ágyam, de én nem fogok vele együtt aludni. Mi vagyok én? Az anyukája? Isten ments, hogy ez hozzám bújjon az este. Amúgy is… A kanapét már nagyon is jól ismeri, amikor beájult is tökéletesen elvolt vele.

Javában az álmok birodalmában ücsörgök és Zico fejét kalapálom egy gumikalapáccsal, amikor is éles csattanásra kipattannak a szemeim és reflexszerűen felülök az ágyamban. Ránézek az órámra, ami majdnem annyit jelez, hogy kényelmesen beérjek az első órára, de én azt pont nem terveztem. De mi a jó élet ez a rohadt nagy zaj odakint?!
- Lee Byung Hun! – kiáltom el magam a reggeli szokásos kómás hangomon és kiugrok az ágyamból. Mielőtt még felkenődnék a falra, megtorpanok és okosabb ötletnek vélem, ha inkább az ajtón közlekedek. – Mi a jó életért kell neked minden egyes áldott nap ilyek cseszett korán kelned és zajonganod?! Én még aludni akarook! – az utolsó szó „o” betűjét jól elhúzom és lehuppanok a kanapéra.
Már majdnem egy hete nálam lakik, és minden nap nekimegy az egyik berendezési tárgynak, ezzel konkrétan olyan zajt csapva, mint elefánt a porcelánboltban.
- Bocs. Be kéne érni első órára. – motyogja, aztán elsuhan mellettem, egyenesen a fürdőszobába.
Most komoly? Ez meg van húzatva… Mi a jó francnak akar bemenni elsőre, ha az mindig az ofővel van és az mindig kötegszik a sok hiányzás miatt? Ez hülye…
Megborzolom a hajam és visszatámolygok a szobámba, de mivel már kiment az álom a szememből, mégis úgy döntök, hogy bemegyek én is az első órára. Legyen gyereknapja a tanárnak…
- Ajánlom, hogy öt percen belül told ki a segged a fürdőszobából, mert én magam foglak kirugdosni! – kiáltom el magam a fürdő előtt és „halk” kopogásommal nyomatékosítom, hogy ténylegesen képes vagyok megtenni.
Most így belegondolva tökre jól megszoktam, hogy itt téblábol a kölyök. Viszonylag kijövünk, amúgy meg, ha bajunk van egymással, edzésképp leverjük a másikon. Ez a legjobb megoldás. Legalább is szerintem. Ezzel egy az, hogy levezetjük a felesleges feszkót és energiát, közben fejlesztjük a másik verekedési készségeit és nem kell napokig utálkozni a másikon, mert maximum egy óra és ismét ki vagytok egymás mellett terülve.
Miközben felhúztam magamra a farmerom, meghallottam a telefonom csengőhangját. Meglepetten nyúlok a rezgés miatt „vándorló” telefon után és még meglepettebben olvasom le a névjegyet. Taeil… De mit akar ez tőlem? Sőt… Nem is az a legfontosabb, hogy mit akar, inkább az, hogy miért keres a telefonomon? Rosszat sejtek.
- Reggelt’. – dünnyögöm unottan a telefonba.
- Kicsit több tiszteletet kölyök. Tudod, hogy kivel beszélsz. – morogja dühösen a vonal másik végéről Taeil, kicsit feszült hangvételben. – Bármit is terveztél ma, felejtsd el. Szükség van az egész bandára. Elkaptunk egy kémet és mielőtt még kinyírtuk volna, kivallattuk, és mint elmondta, a Bestnek dolgozik. Állítólag az EXO mozgolódik és ezért szaglásztak a területünkön.
- Aha, és ehhez miért kell az egész banda? Azt se tudjuk kik az EXO…
- Az nem baj. Most Zico azt akarja, hogy átfésüljük az egész területünket, hogy van-e még kém. Van egy bő fél órátok ideérni. Leszarom, hogy hogyan, de hozd a kölyköt is. Mindeni kell. Ja, és a te feladatod, hogy összeszedd a Bangtant is. Kellemes bébi csőszködést. – utoljára belenevet a telefonba aztán rám csapja. Megrökönyödve felsóhajtok és belebújok teljesen a gatyámba, aztán magamra kapom az egyik rövid ujjúm a szárítóról.
- Kölyök! Változik a terv! Kurvára nem megyünk iskolába! Hallod?! – Rányitok a fürdőszobában, mert nem válaszol. Csak annyit látok, hogy ott áll a tükör előtt és a hegeit nézegeti. Felnevetek halkan, de ismét komoly arcot öltök magamra. – Ne félj, lesz még több is. Ha golyót kapsz, még rosszabb lesz. Siess, mert még össze kell szednünk az egyik kisebb bandánkat is.

- És íme… Ez már a Bangtan területe. – tárom szét a karjaim egy kereszteződés után. – Vagyis a miénk, de ha felbomlik a szerződés vagy a dedósok vezére mással szövetkezik, már nem hozzánk fog tartozni. Tiszta? – Ránézek L.Joera, aki bólint egyet, aztán tovább követ.
Szinte síri csend van, bár néha egy-egy autó elhalad. Belegondolni, hogy mielőtt még ezt a részt is elnyelte volna a bandarendszer sötétsége, egy virágzó külvárosi lakóövezet volt, ahol gyerekek játszottak, idősek beszélgettek és szerelmesek sétáltak. Most meg minden kihat, szürke és az emberek félnek kijönni, mert bármikor előfordulhat egy nagyobb területharc.
Lassacskán csak odaértünk. Az utcát kettészelő egyirányú úton lefordultam és kicsit kanyarogva az öreg aszfalton betértem egy jó nagy udvarba. A közepén ott állt a Bangtan mini „központja”.
- Szép napot gyerekek! – kiáltom el magam, ahogyan rájuk zúzom jelzés nélkül az ajtót és mielőtt még bármit is reagálnának, tarkón csapom a zenét hallgató vezetőjüket, ő pedig meglepetten pislog rám. Eldünnyög egy „te hogy a jó faszba kerültél ide?” félét, én pedig levágódok mellé a kanapéra. – Hát tudod drága Rapmonnie… Ha jobban fel lennétek készülve a váratlan látogatókra, nem történne meg az ilyen. Hol a többi pisis?
- Valahol a pincébe. Mer’?
- Munka van. – biccentek a fejemmel az ajtó felé, ahol L.Joe még mindig ott ácsorog. Értetlenül néz rám és hallgatja a trécs partim a velem majdnem egykorú vezetővel.
- Suga! Szedd össze a többieket! – üvölti el magát és a zsebébe mélyeszti a telefonját. – Ki a kis csonti? – kérdezi a fejével oldalra biccentve.
- Látom még mindig kurva jók az érzékeid. – Elvigyorodok és halkan felnevetek. Rapmonster legjobb tulajdonsága, hogy tökéletesek az érzékei és talán az, hogy mindenkinél magasabb a stratégiai képessége. Egyedül a csapata túl gyenge. Ennyi pisissel, nehezen teljesítene igazán jól… És talán az is baj, hogy rengeteg dolgot félvállról vesz… Most is. Ha rossz szándékú vagyok, simán kinyírom, mert a fülhallgató a fülében van. – Amúgy ő egy új tagunk. A neve L.Joe.
- Szasz’ töki, Rapmonster vagyok. – Int a kezével egyet és feltápászkodik. – Suga! – üvölti el újra magát, amire végre hallani valami mozgolódást a pincéből. Pár perc múlva előbukkan Jin, mögötte Suga, J-Hope és Jimin.
- Maradék kettő? – kérdezem az orrnyergemet masszírozva. Engem nem zavarna, ha nem jönnének, de muszáj vinni azt a két fogyatékost is, hiába olyan idióták.
- Valahol kint mászkálhatnak az utcán. – rántja meg lazán a vállát a vörös, aztán rám néz és vigyorogva idejön egy pacsiért. – Mizu U-kwon? Látom itt a kis utánfutód. – gonoszul L.Joera néz, én pedig majdnem bokán rúgom. És nem tudom miért.
- Izé… Akkor jó lenne összeszedni őket, mert fontos megbeszélés lesz és mindenkinek kötelező a megjelenés. Van még körülbelül tizenöt, húsz percünk? – kérdezem L.Joet, de ő inkább azzal volt el, hogy állja magán az érdeklődő tekinteteket. – Mindegy… Nem lehetne nekik szólni, hogy a nagy központba menjenek?
Rapmon bólintott és előkapta a telefonját, aztán egy sor pötyögés után visszarakta a zsebébe és intett az ajtó felé. Bólintotok, majd magam előtt engedve a csapatot, L.Joet tarkón pöccintve én is elindulok.
Az út viszonylag nyugodtan telik, egyedül Jimin és J-Hope gyilkolják egymást egész végig, azon veszekedve, hogy kinek jobbak a kockái a hasán. Bár nekem ez is elég volt, hogy már meg akarjam fojtani a jómadarakat. Miért ilyen idióták? Tudom, hogy van köztünk két, talán három év, de akkor is! Én nem voltam ilyen kis pöcs tizenhat évesen.
- Késtetek… - morogja Zico rám se nézve, ahogyan belépek a főhadiszállás küszöbén. JungKook és V már javában itt vannak. Rápillantok a falra felszerelt digitális órára. Nem tudom mit izél…
- Két percet… - dünnyögöm halkan és elfoglalom a szokásos helyem. Odaállok a kanapé mellé és várom, hogy megérkezzen a nyugati és északi albandánk. Na, ha mi késtünk, akkor velük mi van?

- U-kwon. – szól utánam L.Joe mikor pont hazafelé indulnánk. Hümmögve felé fordulok és a fejemmel is biccentek. Korrepetálni kellene? Pedig csak tizenkét új arcot és vagy három hétre való tervet kellett volna megjegyezni. Jó, ezt én se gondoltam komolyan… - Kéne… Fülbevaló. – idegesen meghúzza a fülcimpáját én pedig szinte betonon koccantott állal meredek rá. Ő mondta ezt?
- Biztos vagy benne? – kérdezem meglepetten. Elszántan bólint, én pedig megrántom a vállam és más felé kezdek el menetelni. Pontosabban a jó öreg tetováló szalonba. – De ne felejtsd el, hogy nem két nap a beforrása, ha nem tetszik.
Nem kapok választ. Sőt, inkább egy apró nevetést hallok magam mögül. Elvigyorodok és felsóhajtok. Na, most büszke vagyok. Nem hittem volna, hogy valaha is önmagától fog úgy dönteni, hogy fülbevalót csináltat.
- U-kwonnie! – vágódik CL a nyakamba és kapok egy bazi-nagy cuppanós puszit az arcomra. L.Joe felkuncog és látható rajta, hogy iszonyatosan jól szórakozik. – Minek köszönhetem, hogy ismét itt vagy, szépfiú? – nyávog a fülembe a szőke kurva, aztán hozzám dörgölőzik, mint egy girhes macska.
- Fülbevaló kell. – húzza ki magát elégedetten L.Joe és közelebb lép CL-hez.
- Tényleg? Hm… - Cl eltűnődik, aztán int a műkarmos ujjaival, hogy kövessük. Én elindulok és magam előtt tolva a kölyköt, benavigálom a leghátsó terembe, ahol a tűk és egyéb dolgok vannak. CL mosolyogva előszed egy tálcát és kiteszi elénk. Az egész tartalma csak fülbevalókból áll, kezdve a legkisebbektől, egész a jó nagy kilós ökölméretűig. – Válassz. Vagy inkább fültágítót szeretnél? Vagy esetleg porcba?
L.Joe értetlenül mered rá, aztán végignéz a tálcán. Ha jól látom, megakad a szeme egy egész szép darabon, aztán mosolyogva rámutat.
Mire észbe kapok, CL a belövő szerszámmal szerencsétlenkedik, a kölyök pedig a viszonylag kényelmes „kezelőszékben” ül és idegesen markolja a karfát.
- Ne izélj töki, én ezeket kispöcsösen csináltattam ugyan itt. – mutatok a saját füldíszeimre. Idegesen rám pillant és bólint egy picit. Látható rajta, hogy fingja sincs a dologról. Tényleg nem fáj az egész. Sokkal rosszabb, amikor velem kell futnia.
Pár pillanat múlva CL beállítja azt a fém szutykot, visszaszámol és kattan. L.Joe összeszorított szemekkel várja a fájdalmat, de fél perc után, amikor CL leveszi a gumikesztyűt, és félhangosan kinyögi, hogy kész, kipattan a szeme és a füléhez kap. Erre persze felszisszen, de oly’ mélységes büszkeséggel fordul felé, hogy még nekem is mosolyognom kell rajta.
- Esetleg másikat? Vagy neked nagyfiú? – gügyögi összeszorítva az arcomat. Ráhunyorgok és leszedem magamról a kezemet. Ragadós picsa.
- Ennyi egyelőre elég lesz. Az árát írd a többihez.
- Zicoval mi van? – kérdezi a nyelvével csettintve. Megforgatom a szemeim és keresztbe csapom a lábaim.
- Él. – morgom halkan, amire felkuncog. Most mit röhög? Tudom, hogy nagy kurva és mindenkinek beleül az ölébe, de már nem azért… - Minek érdekel?
- Csak úgy. Gondolom, már unhatja a szőke fejét…
- Ha erre jár, mártsd bele a klotyóba. Úgy is sokszor ecset feje van… - dünnyögöm halkan, aztán felállok és elkapom a magában gyönyörködő L.Joe karját és magam mögött rángatva hazafelé veszem az irányt. Már azt sem tudom, hogy mit is akartam ma csinálni…