16.fejezet

Elnézést a variálásokért, valami gond adódott a bloggerral és teljesen összekavarta a részeket, emiatt kellett újra közzétennem néhányat.

16. fejezet: Tudom, hogy utálsz, de ez van 

~U-kwon~

Tikk és takk… és megint, tikk-takk… Újra, s újra… Kezdem nagyon unni… Mióta veszekedtem a kölyökkel, ez megy. Néma csend és ennyi. Unatkozok…
Felpattanok a kanapéról és leveszem a falról az órát. Kipattintom a helyéről az elemeket és úgy teszem le a szekrényre.
- Túl nagy a csend… - sóhajtom halkan és a konyhába cammogok. Kinyitom a hűtőt és fixírozni kezdem a tartalmát. Elhúzom a szám és kiveszek egy doboz narancslevet belőle, aztán a számhoz emelem és húzok belőle egy nagy kortyot, majd azzal a lendülettel vissza is rakom a helyére.
Leülök a tévé elé és kapcsolgatni kezdem. Szóval ilyen, ha az ember unja a fejét… na, ja. Mióta L.Joe a csapat tagja és őt edzem, elfelejtettem az unalomnak még a fogalmát is. Mindig volt módszer, amivel kicseszhettem a kissráccal, és bár neki nem tetszik mindig a dolog, én azért jól szórakozok rajta. Tényleg úgy érzem néha, mintha én lennék a bátyja vagy hasonló… és ez zavar, nagyon, de nagyon, viszont kurva jó érzés…
Lekapcsolom a tévét, hiszen a reklámon nem fognak megfogni soha és a beszélgető show se a kedvencem. Beletúrok a hajamba és felsóhajtok. Ismét ellököm magam a kanapéról és a fürdőszoba felé veszem az irányt. Megtámaszkodok a mosdókagyló felett és a tükörképem kezdem el figyelni.
- Ez vagy te, Yoo Kwon… - motyogom a saját képemnek. – Ha nem gyötröd magad vagy másokat, unatkozol… Igaza van a kölyöknek, nincs senkid… Csak ellenségeid. Se család, se barátok. – A mondat végét elmorgom és megdörzsölöm az arcom. Megnyitom a hidegvizet és a csap alá tartom a fejemet. Megborzongok, de legalább felébredek. Kiegyenesedek és picit megrázom a fejem, amitől úgy hatok, mint egy ázott kutya. A két oldalra szétvált hajamat kezdem szuggerálni és beletúrok. Közelebb hajolok, majd szúrósan kezdem figyelni. – El kellene menni, festetni… Kezd lenőni. – megrökönyödve felsóhajtok és visszaborzolom az eredeti felállásba, bár visszalapul a víz miatt. A nappaliban előkotrom a telefonom és betárcsázom CL számát. Bár csengés után egy nyálasan elhúzott „szia” fogad. – Szia… Figyi liba, belefér ma egy hajfestés? – kérdezem tökre semlegesen. Pár pillanat csend, aztán mintha cigivel a szájában válaszolna, mert kicsit pösze lesz.
- Persze, drágám. Gyere, mára szabad vagyok. De nem csak hajfestést vállalok, tudod. – a mondat végén belecuppant egyet a telefonba, aztán bontja a vonalat. Megborzongok és ledobom a kanapéra a telefonom.
- Az kéne még nekem, hülye ribanc… - ismételten felborzolom a már félig megszáradt hajam és visszaülök a kanapéra. Utálok élni…

Majdnem két órája bent vagyok a szalonban, de CL még mindig a hajamat csinálja. Ugye nem szivárványt tesz bele? Csak egy szimpla feketés kék színt kértem tőle, néhány világosabb tinccsel. Mi lehet benne olyan nehéz?
- És kész… Már csak megszárítom drágám, aztán másra is rátérhetünk. Ha érted. – közel hajol a fülemhez és belekuncog. Összehúzom a szemöldököm és felnézek rá. Egy tipikus „most hagyd abba, vagy a cipődet dugom fel neked” nézéssel elintézem és hagyom, hogy kicsit tépkedve beszárítsa az immáron feketés beütésű hajkoronám.
Egyre jobban unom a fejem, de ő még mindig csak tépi a fejbőröm. Tuti, hogy marok számra hullik kifele. Én megfojtom ezt a libát…
- Na, jó elég. Majd hazafele menet megszárad… - morranok fel, ahogy kiugrok a székből. - Mennyivel tartozok? – célzom felé kis flegmasággal fűszerezve a kérdésem, aztán nyugodtan a fazsebemhez kapok és előrántom a tárcám.
- Egy húszassal… - dünnyögi unottan, majd felül az asztalra és keresztbe vágja a lábait. Megforgatom a szemeim és felé nyújtom a pénzt, amit durcásan elvesz, és a dekoltázsába dug. Kicsit illegeti még magát, aztán párszor megrebegteti a pilláit, de mivel nem törődök vele, leugrik a kellékek mellől és elindul előttem. – Azért, ha kell, valami szólj… - pislog rám reményvesztetten, aztán kinyitja az üzlet ajtaját, hogy kiengedjen. Boci szemekkel mered rám, amit először fapofával tűrök, de valamiért megesik rajta a szívem –igen, velem is előfordulhat, az ilyen- megrökönyödve felsóhajtok és elkapom a derekát, majd jó hosszan megcsókolom. Készségesen viszonozza, de bennem ekkor tudatosul, hogy nem lesz itt megállás és nekem nem lesz beleszólásom…

- Védd magad! – üvöltöm el magam, ahogy kezdő pózba állok és ökölbe szorítom a kezeim. P.O meglepetten pislog rám, még a bandázsnak használt rongy is kiesik a kezéből. Kiegyenesedik, és magára mutat értetlenül. Kitartja oldalra a tenyerét, hogy megállítsa az éppen lengő bokszzsákot.
- Hol a kölyök?
- Nincs itt, de ne ez érdekeljen! Védd magad! – ismétlem meg magam, aztán befeszítem a karjaim, hogy erősebbek legyenek a csapásaim.
P.O megrántja a vállát és ő is kezdő pózba áll. Pár pillanatot várok, de mivel nem támad, én cselekszek. Neki rontok szinte teljes erőmmel, viszont amint fellendítem az öklöm, hogy küldjek egy jobb horgot, egy lövés zendül fel mögöttünk. Azonnal megtorpanok úgy, ahogy vagyok, és kicsit összerezzenek. Lassan arra fordítom a fejem és Zico haragos tekintetével találom szembe magam. Mögötte a többiek halálosan komoly kifejezéssel állnak és engem, meg a legifjabb tagunkat szuggerálják.
- Vakarózzatok össze, dolog van… Hol a kölyök? – morran fel kiéhezett kóbor állat módjára Zico, aztán körbenéz. Egy pillanatra értetlenül nézek rá, de miután leesik, hogy L.Joe kell neki, nyelek egy nagyot.
- Nem tudott eljönni… - hebegem halkan, de azonnal megköszörülöm a torkom és kihúzom magam, egy viszonylag normálisabb arcot magamra öltve. – Dolga van.
- Tápol a picuri? – röhög fel hangosan Kyung, aztán mivel ráhunyorgok, leáll, és ugyanúgy néz rám, mint eddig.
- Akkor vakard össze. Látni akarom bevetés közben, fegyverrel a kezében. – hördül fel Zico, majd sarkon fordul és az egész csapattal, köztük most már P.O-val, távozik az edzőteremnek kinevezett pincehelységből.
Homlokon csapom magam és levágódok a homokkal felszórt betonra. Felborzolom a hajam és megrökönyödve szidni kezdem a kölyköt, mert, ha nem olyan hisztis, akkor most nem kéne érte rohangálnom és valami idétlen mesét kitalálnom, hogy levakarjam a családját.
Összeszedem magam, aztán felállok, és kicsit letörlöm magamról az izzadtságot és a sok koszt, majd keresek egy viszonylag friss felsőt és nadrágot a főhadon hagyott cuccaim közül. Végül elindulok L.Joe felé, de közben letérek a lakásomhoz, hogy tudjak neki írni legalább egy cseszett üzenetet, hogy készüljön rám.
Hamarabb odaérek, mint gondoltam volna. Lenyomom a kapucsengőt és közben valami normálisabb kinézetet kócolok a hajamnak, hogy ne tűnjek félőrültnek.
Pár pillanat eltelik, mire a kis szöszi kicsoszog elég ingerült állapotban és készül leugatni a fejemet. Felemelem az ujjam és csendre intem. Kicsit bunkón bevágok mellette és a lakásba veszem az irányt. Hirtelen elém ugrik, de én mennék tovább, viszont ismét előttem terem és feltart. Hoppá… Talán már mégse olyan, kis csonti?
- Te kussba leszel, én pedig elintézem. Mindenre maximum csak helyeselsz. – morranok rá. Pislog párat, de reakció hiány miatt kikerülöm és már be is nyitok a lakásba.
- Byung Hun minden rendben? – zeng fel a nappaliból a meglepett hang, én pedig megforgatom a szemeim és odaindulok. L.Joe nem is próbál megállítani, csak a bejárati ajtóban áll és elég furcsán szuggerál.
- Szevasz! – vágódok a srác mellé vigyorogva és a kezemet nyújtom. – L.J… vagyis, Byung Hun haverja vagyok, Yoo Kwon. Lenne egy kis elintéznivalója, ha nem gond most elrabolnám egy kis időre…
- Ö… szia… Niel vagyok. Milyen dologról van szó Byung Hun? – kérdezi meglepetten. Rákapom a tekintetem a kölyökre és már válaszolok is helyette.
- Jelentkezett a suli boksz klubjába és sürgős megbeszélés és edzés lesz egyben, hogy kit vihetnek versenyekre. Sietnünk kell, bocsi Niel, szeva’. – hadarom el gyorsan, aztán a reakcióidőt meg se várva felugrok, csuklón ragadom L.Joet és sprintelek vele kifele.
- Állj már meg, te fafejű vadbarom! – sipítozik mögöttem, miközben a csuklóját próbálja kiszabadítani a szorításomból. – És mi a francért kellett elrángatnod? Ha nem tudnád, egy barátom van nálam és illene foglalkoznom vele!
- Megállok, ha már a központban leszünk. – morgom szigorúan, aztán még inkább cibálni kezdem, mint egy rongybabát. Nem érdekel a hisztije, vagy jön, vagy én magam fojtom meg az utca közepén. Hirtelen hátra fordulok. – És nem érdekelnek a kicsinyes kapcsolataid! Jössz és kész! – üvöltöm egyenesen a képébe, aztán csontra nyugodtan elengedem és elindulok az úton.
Csend telepedik ránk, egyedül a papucsa csoszogása hallatszik néha. Oké, tényleg csúnya dolog volt, hogy csak úgy elráncigáltam, aztán még azt se engedtem meg neki, hogy ruhát cseréljed, de mindegy… Majd ott megkapja Taeil valamelyik cuccát, az talán nem esik le róla.
- Miért pont kék? – nyögi be hirtelen.
Felnevetek, de csak halkan. A vállam felett ránézek és grimaszolva ráhunyorgok.
- Most merd azt mondani, hogy nem jó… - dünnyögöm halovány mosollyal. Persze ezt a kis mosolyt takarom a vállammal. Nem válaszol, helyette a betont fürkészi. – Ha érdekel, Zico látni akar bevetés közben, nekem meg nem volt pofám azt mondani, hogy szabin vagy.
- Nem baj, Niel úgy is túl sokat kérdezett, hogy miért vagyok ilyen… más. – motyogja halkan, aztán a továbbiakban néma csendben telik az út.
Amint megérkezünk a lepukkant központba, lecsapok Taeil cuccaira és jól feltúrom az egészet, hogy valami olyan göncöt adjak rá szegény gyerekre, ami nem ing és nem jól vasalt nadrág.
Amíg én ezt teszem, ő a hajának rendezettségétől szabadul meg, majd átveszi a ruhákat és pár percre eltűnik. Én addig előszedem a többieket és jelentem, hogy megtaláltam.
- …Ja, és Taeil! Bocs tesó, de lenyúltuk egy pár cuccod. Mentségünkre legyen, hogy így nem néz ki a kölyök úgy, mint egy díszbuzi! – csapkodom meg a legidősebb tagunk hátát és mielőtt még a nyakamra akaszkodna, visszaindulok L.Joehoz.
Már javába kész van, és gondolom csak rám vár. Pont jók rá Taeil cuccai. Mázli. Ha ez nem jött volna be, akkor bevállaltam volna azt is, hogy WC papírral tekerem körbe és múmiaként fog akciózni.
- Na, kölyök… Zico már megtartotta a megbeszélést, ez lesz az első küldetésed. Ha ezt túléled, a többit már nagyobb eséllyel fogod. – itt meg kell állnom, mert kicsit riadt tekintettel mered rám. – A feladat, vagyis feladatunk az lesz, hogy a szomszédos kisbandának a vezetőjét foglyul ejtsük, aztán lenyúljunk egy fontos iratot, ami szükséges lesz a Best ellen. Vágesz? – nézek rá bíztatóan, de mivel még mindig elég riadt, felsóhajtok. – Tesó… Nyugi van… Ott leszek veled, bajod nem lesz. Fegyvert is kapsz, azzal meg végképp nyerő szériás vagy.
Bólint egy aprót, aztán fújtat egy párat és velem együtt visszaindul a többiekhez, akik már arra is készek, hogy beszámoljanak nekünk a kis „erőd” gyengepontjairól.
Azért remélem nem kell elhúznom a golyó elől…