1.fejezet

1.fejezet: Amikor az életed tönkremegy

 

L.Joe~

             - Ez az fiúk, jók vagytok! - kiabál az edző. A fociedzésnek lassan vége, nemsokára mehetünk haza. 10 hatalmas kör után a lábamat már nem nagyon éreztem. Ez azért is baj, mert a feladatokat szeretem, ezeket a futás után mindig próbálom teljes erőbedobással csinálni, viszont ezek után a meccsre alig marad erőm.
              A csapatom vesztésre áll és az idő vészesen fogy. A maradék 5 percben próbáljuk összeszedni magunkat, így az utolsó 2 percben egyenlítünk.

              - Rendben kölykök, végeztünk! - fúj bele a sípjába Jay’bá. Elmondja a következő edzés időpontját, hogy mennyit fejlődtünk, bla-bla-bla. A szokásos duma. De jó fej az edző bá'. Az egyik kedvenc tanárom. Az igaz neve Jin Yoo Yin. Sokáig Amerikában élt, ott meg sokan csak simán Jay-nek hívták, így rá ragadt. Bal kezén egy kígyó, a jobb vállán egy sas van tetoválva. A haja szőkére ki van melírozva, így nincs koreai beütése.
               Az öltözőben mindenki fáradt, ám van annyi lelkierő, hogy beszélgessünk. Nekem még annyi sincs. Épp a pólómat akartam elővenni, mikor legjobb barátom megszólított.
- Hé, Byung Hun, jössz a srácokkal pizzázni? - kérdezett.
- Aha - a válaszom tömör. El vagyok fáradva, de az éhség nagyúr. ChunJi helyeslően bólint, majd odafordul egy másik sráchoz. Lee Chan Hee a legjobb haverom. Sokan mondják rá, hogy nőies, így lett a beceneve ChunJi, azaz „Egy hang, ami magában foglalja az eget és a földet”. Igen, itt lehet gondolni a vékony hangjára... Bár nem szereti, ha ezzel cukkoljuk, mi mégis sokszor viccelődünk azon, hogy pl. viselhetne szoknyát, mert jól állna neki. Leginkább ezért is jár fociedzésre: hogy kompenzálja "nőiességét". Egyéb infó róla, hogy ő a legjobb csatár a csapatunkban.
              - Ne már ChangJo! Komolyan ezért nem jössz?!
- Mondtam már! Tanulnom kell! Rám szállt a tanár, holnap szétszívja a vérem! - védekezik hevesen ChangJo.
- A kis stréber! Jobb kifogás nem volt? - kérdezi Niel, mire mindannyian felröhögünk. A cipőmet kötve hallgatom a kis vitát, amit ChangJo elvesztett - természetesen.

- Ember, mit csinálsz?! Az az én söröm!
-Csak volt!
- Egyest fogok kapni holnap... Az puding?! Add már ide Niel!
- És akkor így passzoltam, meg így és akkor bumm! A labda bement a kapuba!

Egy sima kedd esti pizzázás a haverokkal. 6-an vagyunk nagyon jóba: Chan Hee, ChangJo, Niel, Min Soo, Chang Hyun és én. Jó fejek és velük el lehet felejteni a gondjaid. Nagyon hülyék, viszont igazi barátok.
- Mi van Byung Hun? Nagyon hallgatag vagy. - kérdezi tőlem Min Soo. Ő az a srác, akire ChunJi felnéz. Állítása szerint ő olyan "férfias". Khm... hát most erre mit mondjak? Min Soo amolyan vezető a csapatunkban. Imádja a sapkákat, mindig van rajta és ez nagyon tetszik a csajoknak. Talán nekem is sapkát kéne hordanom, akkor tapadnának rám a lányok... vagy a tetvek.
- Semmi, csak elfáradtam. - felelem halvány mosollyal az arcomon. Viszont ekkor hirtelen átölelik a nyakam. ChunJi, mindjárt megfojtasz!
- Dehogy fáradt! Kicsattan az örömtől! - mondja vidám hangon.
- Nem inkább az energiától? - kérdezi ChangJo. Van benne valami. Kicsattanok az örömtől? Hm...oké... De nem csak én gondolkozok el, mert Chan Hee is elhallgat. Majd rá csap az asztalra. - Attól! Is... - bizonytalanodik el. Ezen mindenki röhög.
- Jól van a kezed ChunJi? Nem tört össze ettől a csúnya, kemény asztaltól? Olyan erővel ütöttél rá, hogy félek nem zúzódott-e meg! Kár lenne azért a finom kis kacsóért! - cukkolja ChunJit Chang Hyun.

Ezen mindenki fetreng a röhögéstől. Chang Hee elpirul, majd felszegi fejét. - Kuss Ricky!
És vége, mindenki meghalt, a hangulat a tetőfogára hág. Szegény Chang Hyun- t kihívták egyszer felelni. A tanár meg nem tudta a nevét, és a "cuki kis pofácskájára" hivatkozva elnevezte Rickynek. Azóta mindenki ezen röhög.

             A pizzázóban mi vagyunk a leghangosabbak, viszont ez minket egy cseppet sem zavar. Kajadobálások, beszólások, hangos röhögések...a legjobb társaság!
            Boldogan, elfáradva lépek be az ajtón.
- Megjöttem! - kiabálom, miközben felakasztom a dzsekimet a fogasra és ledobom a cipőmet. A szüleimet a nappaliban találom, mindketten TV-nek. - Hol voltál? - teszi fel a kérdést apu.
Edzésen és a srácokkal. - felelem, majd bemegyek a szobámba.
- Ettél? - kiabálja anyu. Ó, az anyai aggódás! De szép!
- Aham. - motyogom. Felkapcsolom a villanyt, majd benyomom a gépet. - Veletek mizu?
- Apád új munkát kapott. - feleli büszkén anyu. Meglepődök. Semmi baja nem volt a régivel!
- Mi az, hogy új?
- Nem szerettem. Új hely, új város, jobb fizetés, ráadásul anyádnak is találtunk munkahelyet. - feleli apám. Aha. Hát ez nagyszerű. Apám másik városba megy dolgozni, és anyám is munkát talált. De melyik az a város?
- Hol? - kérdem, de ekkor megtekintek egy lapot az íróasztalomon. Kíváncsian felemelem, majd elsápadok. Nem, csak ezt ne! Kibotorkálok a nappaliba a papírral a kezemben. Kérdőn nézek a szüleimre, hátha csak félre értem és a képembe röhögnek: "Ugyan fiam, megőrültem? Hahaha!" De ők nem röhögnek, hanem komolyan néznek. Majd apám kimondja azt, amitől félek.
- Ne nézz így! Szeretni fogod Szöult!