7.fejezet: A problémák kezdete
~U-kwon
- Hol az a cseszett pendrive?! – merültem el a szekrényemben, miközben próbáltam nem szétszedni a fél lakást. Idegesen dobáltam a ruháimat, sietősen áttapogatva az összes zsebet rajtuk. - Az nem lehet, hogy nincs meg! – kiabáltam kiakadva.
Ha ezt is elvesztettem, Zico tuti kicsinál… Készülhetek a saját temetésemre.
Hová raktam utoljára? Azt tudom, hogy ma direkt magammal vittem a suliba, hogy ne kelljen érte hazajönni, de most nincs meg! Lassan kifutok az időből és nincs meg az a baszott kis adathordó. Extrán ki leszek végezve, azt teljesen biztosra vehető.
- A pulcsim zsebébe raktam még mielőtt beültem volna az első órára… Kurva eget! A pulcsim! – üvöltöttem idegesen magammal és a hajamba túrva erősen megtéptem vörös hajkoronám. Lesepertem az esetlenül lehulló hajszálaim, majd egy másik felsőt felkapva kirongyoltam a kis albérletemből.
Ezek is olyan dolgok, amiket a bandarendszer miatt kellett megtennem… Mármint a szinte havonta változó hajszín és az albérlet. A hajszín az alapvető, hogy ne tudjanak az alapján felismerni, ha arról megjegyeznek. Az albérlet pedig már csak a család érdekében… vagyis… Ami megmarad belőle, annak a kis izének.
Basszameg, remélem, hogy otthagyta a kölyök a felsőm, mert ha nem, én esküszöm, lenyírom a haját és eladom a fejét bowling golyónak…
- És most térjünk rá a tervre… U-kwon, add a pendrive-ot… - nézett rám megkönnyebbülten Taeil, de ahogy megpillantotta a szorongó arckifejezésem ismét feszültség ült ki rá. – U-kwon… Ugye itt van?
Fájdalmasan felsóhajtottam és picit megráztam a fejem. Éreztem magamon mindenki gyilkoló tekintetét és az eddig is sivár hangulat csak még jobban elszáradt.
- Most komolyan? Bazdmeg, csak erre az egy dologra kértelek meg, hogy vigyázz arra a kibaszott izére és hozd el a megbeszélésre! A kurva életbe is, hogy erre se vagy képes! – üvöltötte kíméletlenül és belevágott az előttünk árván álldogáló, papírokkal megrakott kávézóasztalba.
- Taeil… - köszörülte meg Zico a torkát, amivel azonnal csendre intette a csapat stratégiai felelősét. Feszült csend keletkezett, egyedül a szívem vad kalimpálását hallottam a füleimben. Nyeltem egy nagyot, amire mindenki rám kapta a tekintetét. Na, ilyenkor van az ember nyakig a málnaszörpben… Most meg kéne magyaráznom, de meg se bírok szólalni. A gyomrom görcsbe állt és hányinger keletkezett miatta. Szédülve konstatáltam, hogy az összes vérem a lábaimba tódult, ezzel teljesen elvonva az agyi vérellátásom. Félve felemeltem a tekintetem, de továbbra is mindenki mereven engem bámult gyilkos pillantásokkal jutalmazva.
Most komolyan azt várják, hogy nyögjem be, bocsi, balfasz voltam, elhagytam azt a szart, de a pulcsim is oda van. Nyugalom! Lehet, hogy ott van egy vadidegen srácnál, aki már amúgy is meg kellett volna ölnöm. További jó hír, hogy tudja az igazi nevem és az álnevem, mert osztálytársak vagyunk és látta a múltkori bunyót.
Marha jól hangzik, főleg, ha vigyorgok is mellé.
Ég veled szép világ, utáltalak!
- É- Én… É- Én… Elhagytam… - suttogtam erőtlenül.
- Mi van?! Most komolyan? – üvöltött fel Taeil, de Zico egy intéssel lenyugtatta.
- Nem értettem tisztán. – kulcsolta össze az ujjait Zico és engem kezdett méregetni. Lehajtottam a fejem és az alsó ajkamba haraptam.
- Elhagytam… - mondtam ki hangosan és vártam a halálom.
Annyira nem kellett sokat várnom, mindenki felállt és kisétált a rejtekhelyről. Egy pillanatra azt hittem, hogy egyedül maradtam és már majdnem megkönnyebbülhettem, nem végeznek ki, de egy marha erős rántás a fejemen, eloszlatta eme gondolatokat. Fájdalomtól eltorzult hangon felnyögtem és kipattantak a szemeim. Zico agresszív pillantásával találtam szembe magam. Ha lehetséges lenne szemmel gyilkolni, én már régóta alulról szaglásznám az ibolyát.
Fellendítette az öklét és lesújtott. Kemény ujjcsontjai hatalmas erővel csapódtak a puha arcbőrömhöz, felhasítva a számat. Egyensúlyom elvesztve lefordultam a félig szétszedett kanapéról, amin ültem, de nem sokáig melegítettem a padlót, Zico a felsőm nyakánál fogva felrántott.
- Tartsd magad, te kis féreg! – üvöltötte a képembe, majd a következő ütés is lecsapott, ezennel a hasamra. Tökéletes precizitással találta el azt a pontot, amit a drága jóakaróink adtak nekem az üzenettel csatolva.
A jóakaróink! A „tökéletesek”! Basszus, kiment a fejemből!
Mielőtt megint megrohamozhatott volna egy újabb jutalomcsapással, elkaptam az öklét és a számba gyűlt vért lenyelve szippantottam egy jó adagot a dohos szagú levegőből és szóra nyitottam a szám.
- A B… - de mire ezt kimondhattam volna, már ránk törték az ajtót és Zicot hatalmas lendülettel leteperték, de nem hiába ő a vezérünk, ketten is kevesek voltak hozzá.
Elkapták a csuklóm, de a jó reflexeknek és az önvédelemnek köszönhetően kitéptem a kezem a maszkos férfi karjából, és felborítva egy colos srácot, menekültem az udvarszerű kis szabad részre. Ott már javában folyt a bunyó, mindenki ott püfölte a másikat ahol érte, vagy a saját öklével vagy a hozzá legközelebb álló kemény vagy éles tárggyal. Eszeveszett üvöltés csapta meg a fülem és a hang forrásának irányába fordulva egy régi „kedves” ismerősömet pillantottam meg. Arrébb ugrottam, hogy ne találjon fejbe egy jó nagydarab vas, aztán vigyorogva szembefordultam vele…
- Rég láttalak, Him Chan! – kiabáltam oda neki fintorogva. – Hogy van a combod? – a hangomból sugallt a gúny és az önbizalom, hiszen egy régebbi összeütközésünkkor pont én miattam sérült meg, mert gyönyörűen combközépen lőttem.
- Bekaphatod tövig! – ugatta vissza dühvel tarkítottan. Homlokán kidagadt egy ér és hirtelen sebességgel nekem rontott.
Szóval teljesen felépült… Francba! Résen kell lennem, vagy kiskanállal vakarnak össze.
Mielőtt hozzám ért volna, egy gyors mozdulattal arrébb csúsztam és még azt megelőzve, hogy utánam kapjon, hasba vágtam teljes erőfeszítéssel. A kezemet mintha betonba csaptam volna, visszanyekkent és éreztem, ahogyan a csontjaim rendezkednek. Kicsit hátrált, de meg se érezte a csapásomat. Ennyire kiképezte őket Yong Guk? Elvigyorodott és kihúzta magát, majd elkapta a nyakam és erősen rászorított.
- Még mindig olyan naiv vagy, mint régen… Erőnlétileg se sokat fejlődtél. De az elmédről inkább ne is beszéljünk… - széttépte magán a felsőjét és egy fekete golyóálló mellénnyel találtam szembe magam. Elégedetten elvigyorodott és levágott a földre, majd mielőtt még belém rúghatott volna egy üvöltő hülyegyerek eltarolta. Azonnal felugrottam és a nyakamat megdörzsölve utánuk néztem.
- Megjött az erősítés! – kiabálta reszelős hangán még egy fogyatékos…
Csak ne azokat az állatokat, kérlek!
Körülnéztem és sajnálatosan vettem észre, hogy mégis velük van dolgunk. Valamelyik ledobott egy füstbombát, ezzel teljesen körülláthatatlanná téve a tért. Két erős kar megragadott és elrántott.
Miért utál ennyire a sors?
- Most mit rinyálsz, örülhetnél, hogy kihúztuk azt a nagy seggeteket a pácból! – veszekedett Zicoval Rapmonster.
Amíg a két vezér egymást gyilkolta, nekem a dedós sereggel kellett ülnöm, hallgatni a beszélgetésük és a tetejébe még kártyáznom is velük.
- U-kwon, ha nem zavarna már minimum öt perce rád várunk. – lóbálta meg előttem a kezét V. Fancsali képet vágva ránéztem és a képébe vágtam azt a pár darab kártyámat.
- Most ne már! – visított fel JungKook. – Pont nyerésre álltam! – pattogott a seggén ülve. Ritka idegesítő, főleg, hogy ő a legfiatalabb ezzel együtt a legéretlenebb is. Őszintén szólva nem tudom, hogy Rapmon mégis miért vette be a csapatába ezt a kis pisist…
- Oh, Istenem mit vétettem? – dünnyögtem megnyúzva az arcom.
- És hogy a pöcsömbe jöttetek rá, hogy ezek a fanszőrgombócok támadnak? – húzta meg az utolsó öltést Taeil Jaehyo karján. Ahhoz képest, hogy alig volt tíz perc az egész ütközet, jól szétszabták a felkarját…
- Nagy balhénak nagy a szaga… - rántotta meg a vállát Jin. Bírom ezt a csávót… a csapatukban a legidősebb, de a leglazább is. Ő valamivel szerencsére érettebb, mint a többiek, így őt nem sokszor akarom megnyúzni.
- Srácok, az úgy oké, ha tiszta odakint minden? – jött vissza Jimin közénk. Egy idióta állat… Jó, oké bevallom, ha most nem jön, akkor Him Chan igencsak belesúrol az aszfaltba, mint én az elszívott csikket, de attól még nem fogok a nyakába ugrani és körbecsókolni…
Nem válaszolt senki, csak egymást bámulta és várt. Hogy mire, az örök rejtély. Általában, ha egy ilyen után vagyunk, mindig van egy minimum kétperces merev várakozás.
Teljesen nyugodtnak tűnt minden, de aztán egy fiatal lány eszeveszett sikoltása törte meg a csendet. Összerezzentem a halálsikoly miatt és beleharaptam a nyelvembe.
Ökölbe szorítottam a kezem és vártam. Az idegeim pattanásig feszültek, majd amikor elhallgatott az üvöltés, összeszorítottam a szemem.
Nem gyengülhetek meg… Ha megteszem, kiraknak és soha az életben nem lesz ilyen jó a helyzetem. Egy kezet éreztem meg a vállamon és ugyanott egy gyengéd szorítást. Odafordítottam a fejem és Suga visszafojtott, de mégis enyhén nyugtató félmosolyával találtam szembe magam.
Ismét síri csönd honolt köztünk, egyedül egy pisztoly felhúzását hallottuk. Eldördült a lövés, majd még egy és végül a harmadik is.
Kifújtam az eddig akaratlanul is benntartott levegőm és felkaptam az asztalról Zico kézifegyverét, majd felrántva a többszörösen lezárt vasajtót, kirontottam a sikátor nyitott részére.
A fegyvert lövésre készen tartva szegeztem mindennek neki, de csak egy piszkosfehér foltot láttam az enyhén nyirkos földön heverni. Lassan kezdte körbelepni a friss, csillogóan vörös folyadék és a szürke anyagdarab ezt enyhén felszívta, hiszen elszíneződött.
Hatalmasat nyelve közelebb lépkedtem, de ahogyan megláttam a lány arcát egyből rosszul lettem és megtorpantam. Az arca zúzódásokkal és vágásokkal volt tele, homlokán pedig egy lövés nyoma díszelgett. Nyakát többszörösen felsértették, talán vagdosták. Talán még fojtogatták is.
A bőre elfehéredett, a szája kikékült. Szemei üvegesen meredtek az ég felé, mintha onnan kaphatna segítséget.
Hogy lehettek ilyen kegyetlenek? Egy idegen és fiatal lányt meggyilkolni, pusztán dühből, undorító dolog.
Menthetetlen dühöt éreztem abban a pillanatban az egész világ felé. Láttam már halott embereket, de mindig férfiak voltak és olyanok, akik kiérdemelték, ugyan úgy, mint ahogyan én is kiérdemelném a fájdalmas halált. De ez a lány nem tett semmit…
Lágy dallam csapta meg a füleimet és halványan kinyitottam a szemeim. Lassan tapogatózni kezdtem az ágyamon, és ahogy megtaláltam a telefonom, egyszerű mozdulattal falhoz csaptam, majd visszaszundítottam.
Ha nincs kedvem bemenni, akkor nincs…
Az oldalamra fordultam és a fejemre tettem a párnám, hogy a nap sugarai ne bántsák a szemem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése