10.fejezet

10. fejezet: Új közeg

~L. Joe prov~

Ugye csak álmodom?! Ó, mond Uram, hogy ez csak egy rossz álom!

Nem elég, hogy ez brokkoli fejű fazon betört a házamba, de még nagyobb kupit csinált a szobámba, emberrablást végzett, és még molesztál is! Kikérem magamnak, én nem megyek úgy, mint akit seggbe… khm… basztak.  És mi az, hogy húzzam lentebb a gatyámat? Most már biztos vagyok, hogy nem csak szadista, hanem buzi is… Most úgy totyogok mellette, mint aki becsinált. Pf… Persze ez az egész utat végig magyarázta, hogy így menjek, meg úgy menjek, így beszéljek, meg amúgy viselkedjek; csak azt az aprócska tényt felejtette el velem közölni, hogy… MIÉRT IS MEGYEK VELE?!

És a dühkitörésem folytatódik: ez a bitang még a nevemet sem tudta megjegyezni! Én bezzeg tudom.  Kim Yoo Kwon, vagy, ahogy már hallottam, U-kwon.  Erre nekem mi jut? L.Joe… mi ez, bohóc név?!

Pfuj, itt minden csupa mocsok! Hogy hol is vagyunk? Azt én is szeretném tudni! De nagyon remélem, hogy nem a szeméttelepen! Egyszer csak egy fazon ugrik ki a sötétből, hűen utánozva Tarzant. Lepacsizik egymással a két orángután, majd az elrablómtól sokkal kisebb fickó rám emelte lekicsinylő tekintetét.

- Ki a kis csonti? – kérdezte gúnyosan, aztán párszor körbejárt, mintha valami árverésen lennék.

- A neve L.Joe. Zicohoz viszem… Olyasmit látott, amit nem kellett volna. – magyarázta. A másik srácnak rögtön felcsillant a szeme, majd csatlakozva hozzánk elkísért ehhez a Zicohoz.

– Maradj itt kölyök, mindjárt jövök… Taeil figyeld, nehogy meglógjon… - állt meg egy idő után.

- Szóval tartom. – felelte amaz. Ahogy vörike elsétált a kis csávó azonnal elkezdett a kérdéseivel bombázni.

- Na, mit is tettél, amiért a drága U-kwon barátunk idehozott téged?

- Én… Én…

- Mi? Nem értem. – hajolt közelebb az arcomhoz. Jézusom, mi a fenét keresek én itt?! – Azt mondta láttál valamit, amit nem kellett volna.

- A pendrive… - dadogtam. De ez épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjön. Elkomorult az arca, a szemeit sötét köd lepte el.

- U-kwon mindig csak a bajt hozza ránk. – mondta leginkább magának. Végül rám nézett, de ekkor már nyoma sem volt az iménti „kinyírlak” nézésnek.

- Melyik körzetből jöttél?

- He? – adtam egy igen értelmes választ.  – Ööö… 2 napja költöztünk ide.

- Értem. Hát kölyök, ha ezt túléled, akkor oltári nagy mázlid van. – veregetett vállon biztatóan. Na, jól kezdődik…

- Honnan is ismered U-kwont? – folytatta a kikérdezésemet. Ahogy beszélt leült egy fejjel lefelé fordított láda tetejére.

- Osztálytársa…

- Értem.  – Vágott a szavamba. – Mond, hány éves is vagy?

- 17

- Kérsz cigit? – kínált meg. Megrökönyödött képpel bámultam rá. Végül rábólintottam. Kivett egy szálat a zsebéből, a szájába rajta, majd elővett egy öngyújtót és meggyújtotta a cigit. Szívott belőle egyet, majd nekem nyújtotta. Félénken elvettem a felém tartott csikket. Ahogy a füstöt beszívtam és lenyeltem, azonnal marni kezdte a tüdőmet. A szemembe könnyek gyűltek, és köhögésrohamot kaptam. Az egész szenvedésemet ez a Taeil szórakozottan nézte végig. Mikor úgy éreztem, hogy megmaradok visszaadtam a szálat.

- Még sosem cigiztél, igaz? – nevetett kárörvendően és újból beleszívott a cigarettába. Próbáltam nem annyira feltűnően haldokolni, de ez már nem segített rajtam. – Szóval. Van barátnőd?

- Ööö…nincs… - sütöttem le a szemem. Szégyen, de még sosem volt barátnőm. Persze már randiztam, de… Hát, ez van…

- Nem csodálom. – Értetlen képpel meredtem rá. – Ezzel a gatyával én sem tudnék hódítani. – Nézett rám komolyan. Már válaszoltam volna valamit, amikor hirtelen felröhögött. – Csak vicc volt, gyerek! Látnod kellett volna a képed! – Kínomban már nem tudtam hova nézni. Magamban számoltam a másodperceket, hogy mégis mikor fejezi be. Több mint két perc eltelt, mikor abbahagyta a röhögést!

- Rég nevettem már ilyen jót! Kölyök, rajtad lehet röhögni! – Törölgette a szemét. Eltaposta az elszívott csikket, majd felállt és odasétált hozzám. Fél karjával átölelt, a másikkal meg egy színpadias mozdulattal körbemutatott. – Hogy tetszik?

- Barátságos… - mondtam olyan halkan, hogy véletlenül se hallja meg. Pech, mert ennek a srácnak piszok jó hallása volt, így zavart arckifejezéssel meredt rám.

- Barátságos? Most komolyan? A célja az, hogy még véletlenül se merjék betenni a lábukat idegenek. Erre te azt mondod, hogy barátságos? – Akadt ki. Na, jól elszúrtam. Szerencsémre megcsörrent a telefonja, így megmentve a további égéstől. Gyorsan elolvasta az üzenetet, majd zsebre vágta a telót. Szemében izgalmat fedeztem fel, arcán furcsa szórakozottság tükröződött. Meg se szólalt, csak elindult, majd pár méterrel arrébb hátra sem nézve megszólalt. –Nem jössz?

Elég sok furcsa folyosón mentünk át, mire a kis fekete megállt egy ajtó előtt. Elég kopott volt a bejárat, a festék is lejött már róla. Elég… bizarrul hatott. Taeil a kezét a vállamra tette, majd rántott egyet rajta, így kihúztam magam. A fejemet felemelte az államnál fogva. – Na! Ne légy ilyen merev! Lazulj egy kicsit! – Ezt érzékeltetve rácsapott a hátamra, így egy kicsit összegörnyedtem. Mielőtt bármit is mondhattam volna, megszólalt. – Sok sikert! Szükséged lesz rá! – Majd benyitott az ajtón és szó szerint belökött.

Mikor felemeltem a tekintetem, először egy kanapét láttam meg, rajta pedig két fiú ült. Az egyiknek vöröses szőke volt a haja, és felt volt zselézve. Előre dőlve, a térdén összekulcsolt kézzel meredt rám. A másiknak tejfel szőke volt a haja és a szemébe lógtak a tincsei. Lazán hátradőlt a kanapén, a lábát keresztbe tette, bal karjával a karfán támasztotta a fejét. Majd észrevettem, hogy a kanapé mögött még sorakoznak emberkék. Rögtön felismertem, hogy a vöröske a vöröses szőke mellett ál, zsebre dugott kézzel. Lenéző mosolyra húzta a száját. A szőke háta mögött egy barnahajú srác állt, akinek a fél szeme takarásban volt a frufruja miatt. Mellette a háttámlát támasztó fiúnak szintén vörös volt a haja, és vigyorgó képpel bámult. Majd a másik oldalt, egy sötétbarna, felzselézett hajú fiú álldogált.

Kísérőm U-kwon mellett leült a karfára és onnan méregetett. A vöröses szőke hajú rátámasztotta az egyik karját a térdére, és a csuklóján pihentette az állát. Nem tudtam, hogy mit tegyek, így csak álltam ott bénán és szemügyrevettem a szobát. Nem kínáltak hellyel, de más ülőalkalmatosságra való berendezés nem igazán volt a szobában. Nejlonok hevertek a földön. Egy betört ablak volt állítva az egyik sarokba. A falról lejött a vakolat, és a levegő is áporodott volt. Cigi füst és doh keveredett a szobában. De nem kellett sokat várnom, U-kwon megszólalt.

- Ő az. – A tarajos bólintott. Akkor ő lenne Zuco, vagy kicsoda?

- Hogy hívnak? – kérdezte rideg, mély hangon, amitől kirázott a hideg.

- Lee B… - vöröske krákogott egyet. Rá néztem, és a tekintetéből „ha most elszúrod, akkor kinyírlak” nézést olvastam ki. Mit is mondott, mi a „nevem”? – Lee… L.Joe – A szőke bólintott, de le sem vette a szemét rólam.

- Mit látott?

- A felvételt. – válaszolta helyettem Yoo Kwon. A kanapén ülő másik srác hátra nézett, és szúrósan méregette a vöröst.

- Olyan egy idióta faszfej vagy!

- Mást nem tud? – kérdezte a másik vörös hajú fiú. Szemei vidáman csillogtak, olyan… szórakozottnak tűnt. Csak nem az én kihallgatásomnak örül?!

- Nem… - habozott a válasszal Yoo Kwon.

- Mit tud még? – kérdezett rá erőteljesen a sötétbarna hajú srác. U-kwon behúzott nyakkal álldogált. Nocsak! Nem is olyan nagy legény ő!

- Nem… mást nem látott… - Miért nem mondja el, hogy láttam az egyik bunyójukat? Bár lehet, hogy jobb is, hogy nem szól róla…

- Megmutattad bárkinek is a pendriveot? – kérdezte tőlem halál nyugodtan a szöszi. Tudom már, honnan ismerős! A felvételen ő integetett bele a kamerába! Felismerem a szeméről!

- Nem… - ráztam meg a fejem.

- Tudod, hogy mi is történt akkor? Amikor a videó készült?

- Nem…

- A srác 2 napja költözött Szöulba. Nem tud semmit. – Szólt közbe Yoo Kwon. Az eddig engem kérdezgetett srác a kezét összekulcsolta az álla alatt. Arcán semmiféle érzelem nem látszott.

- Valóban? Akkor hagyj üdvözöljelek a fővárosban! – hangjából csöpögött a gúny. Segítség kérően néztem Yoo Kwonra, de ő csak a padlót pásztázta a szemeivel.

- Akkor most mi legyen? – kérdezte drámaian a barna frufrus srác. – Megöljük? – Hogy mi?! Borzongás futott végig rajtam. A félelem kitükröződhetett az arcomra, mert a kanapén ülő világosszőke hajú fiú gúnyosan elmosolyodott. Az eddig csendben maradt Taeil kifújta a levegőt és engem figyelve megszólalt.

- Tudod U-kwon, hogy kire emlékeztet ez a kisgyerek? – A megkérdezett értetlen képpel ránézett, majd rám. – Rád. – Folytatta a fekete. – Pontosan ilyen szerencsétlenül álltál te is előttünk. – A vörös egy morgás félét hallatott.

- Ja, kár volt bevenni. Csak a bajt hozza ránk. – Zsörtölődött egy másik, mire kapott az említettől egy „ha még egyszer megszólalsz, megöllek” nézést.

- Én azt mondom, hogy vegyük be. – Mondta ki a véleményét a másik vörös hajú srác. A szeme még mindig vidáman csillogott.

- El fogsz menni valaha a rendőrségre? – kérdezte a tarajos barna. Csak megráztam a fejem. – Mert ha elmész megölünk. Szerintem most is ezt kéne tenni. – Nyeltem egy nagyot. „Ha ezt túléled, akkor oltári nagy mázlid van.” Jutott eszembe Taeil szavai.

- Tagság vagy halál? – Gondolkozott hangosan Zuco… izé… Zaco? - Ha beveszünk a titkot a sírba fogod vinni. Ha megölünk… - Széles mosolyra húzta a száját. –Akkor is.

- Nem. – Szólalt meg a kanapé mellett álldogáló srác.

- Igen. – Vágta rá a vidám gyerek.

- Zico? – nézett a mellette ülőre a szőke. Aha! Szóval Zico! Na, most, hogy rájöttem, mi is a neve az ürgének, kezdhetek imádkozni, hogy élve hagyjam el ezt a területet…

Zico nem szólalt meg, csak farkasszemet nézett velem. Nem bírtam fenntartani a szemkontaktust, így lesütöttem a szemem. Halálos csend telepedett ránk. Mikor ismét felnéztem, összeakadt a tekintetem Yoo Kwonéval. Ideges volt. Együtt érző tekintete még jobban összezavart.

- Így is, úgy is meghal. Most nem mindegy, hogy bevesszük e vagy sem? Ha nem bírja, kipurcan. Ha nem elég jó, feldobja a talpát. Ha elmegy a rendőrségre, akkor mi akasszuk fel. – Mondta ki a véleményét a Zico mellett ülő szöszi. – Most komolyan! Nézzetek rá! – Bökött rám az ujjával. – Legalább szórakozunk egy kicsit!

- Rendben. – Szólalt meg hirtelen a tarajos. U-kwon meglepett arccal bámult rá. Majd megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. Zavart tekintettel néztem egyik tagról a másikra. Mi van?!

- Zico vagyok. A bandavezér – beszélt tovább. – Mellettem P.O. ül. U-kwont és Taeilt ismered. ők pedig Jaehyo, Kyung és B-Bomb. – Mutatott egyesével rájuk a fejével.

- Üdv a csapatban! – Intett felém mosolyogva… Kyung? Oké, eddig ő a legszimpatikusabb. De várjunk csak! Üdv a csapatban?

- Akkor… nem öltök meg? – nyögtem ki bátortalanul. Taeil felnevetett.

- Csak ha rászolgálsz. – Mondta még mindig nevetve. Most komolyan ennyire vicces, hogy érdekel az

életem?!

- Ami a kiképzésedet illeti – folytatta a vezér –B-Bomb fogja…vagyis – vigyorogva nézett Yoo Kwonra, aki nyelt egyet. – Ha már ránk hoztad a bajt, vidd is el. Te tanítod be a kölyköt! – Mondta erőteljesen és felpattant a kanapéról. A többiek is mozgolódni kezdtek. Fel se fogtam, hogy mi történt, egy erős kéz megragadta a karomat, és kifelé rángatott.

- Tudod, oltári nagy mákod van! – Több perces némaság után most először szólt hozzám Yoo Kwon. – Ha B-Bombot kapod, akkor tuti beledöglesz a kiképzésbe. Engem ő képzett ki, és… Szóval örülhetsz, hogy nem öltek meg.

- Marha jó… - dünnyögtem az orrom alatt. A kihalt utcák elég ijesztőnek hatottak, de most jól esett a csend. Csak most fogom fel igazán, hogy mi történt. Nem öltek meg, de benne vagyok egy bandarendszerben… Nem, nem, ez csak egy rossz álom!!

- Hallod, már megint hülyén mész! – tette a kezét a vállamra. Nem tudom mi ütött belém, de elegem volt. Túl sok volt ez mára! Betör hozzám, elráncigál és valami hülye szervezet tagja lettem. Ezt nem tudom feldolgozni.

Bele se gondoltam, reflexből rántottam el a karom, ezzel meglökve őt. Nem volt fel készülve a hirtelen támadásra, így egy kicsit megingott. Ahogy felfogta, összeszűkítette a szemeit és fenyegetően nézett rám.

- És akkor mi van?! – emeltem fel a hangom. Választ meg sem várva fojtattam az utat. Yoo Kwon éles hangja mégis megállított.

- Ha befejezted a hisztit, akkor köszönetet is mondhatnál nekem! És ajánlom, hogy azt csináld, amit mondok, különben saját kezemmel foglak megfojtani!

- Mi a fenéért kéne nekem köszönetet mondanom?! – fordultam hátra idegesen. Meglepte a kirohanásom, de ugyanabban a hangnemben beszélt hozzám. Beszélt? Inkább kiabált.

- Hogy még élsz! A legelején megkellett volna, hogy öljek! De én barom hagytalak elmenni! És mit csinálsz cserébe? – Egyre közelebb jött. – Tovább faggatózol, ellopod a pendriveot, és még hazudsz is! De minden az én hibám, ugye?!

- Soha az életben nem akartam ide jönni! – kiabáltam én is.

- Akkor menj el! Rég ezt kellett volna tenned! Elhúznod a picsába, de nem! Te mindenbe beleütöd azt a kurva orrod! Csak is te vagy a hibás a töréntekért!

- És a szüleim? Ők akartak idejönni! Nem köphetem a szemükbe, hogy menjünk el! – fordultam hátra.

- Kit érdekelnek?! Én próbáltam, de tényleg próbáltam, hogy ne kerülj bele! Nézd a saját érdeked! Old meg, ahogy akarod!

- Mond, neked nincs családod?! – fordultam vissza hevesen. Erre a kijelentésre elnémult. – Tudod milyen az, hogy másra is gondolj, ne csak magadra?! – Megrökönyödött képpel bámult rám. Vettem egy 180 fokos fordulatot és meg sem álltam hazáig. Ott aztán berugtam a kaput, kitéptem a kulcsot a virágból és feltrappoltam a szobámba.

Becsaptam magam mögött az ajtót.

- A francba! – kiáltottam. Minden földön heverő cuccomat bedobta a szekrénybe, majd ráestem az ágyra. Legbelül még is tudom, hogy igaza van a vörösnek. Én kerestem a bajt… Hát meg is találtam…