24.fejezet

24. fejezet

L.Joe pov. ~

- Lee Byung Hun! – Hallok egy üvöltést, mire azonnal kipattannak a szemeim és reflexszerűen felülök. – Mi a fasz történt tegnap éjszaka?! – Jön még egy ordítás. Zavartan körbevezetem a tekintetem a szobán, és rájövök, hogy a padlón ülök, ráadásul egy gatyán kívül semmi sincs rajtam. Felkönyökölök a mellettem lévő ágyra, és a kezembe fogom a fejem. Valahogy úgy érzem, nem lesz könnyű egyhamar feltápászkodni.

- Yoo Kwon, mi a francért kiabálsz? – Hallom saját erőtlen hangom. – Szétrobban a fejem.

- Emlékszel valamire? – Kérdésre kérdéssel válaszol, mire felemelem a tekintetem, de nem látom sehol U-kwon. Összeráncolom a szemöldököm, és rámászok az ágyra. Belefúrom a fejem a párnába.

- Nem – motyogom. Semmi sem rémlik azon kívül, hogy elmentünk a Halálpályára. A fejem zúgásából és abból, hogy bűzlök a cigaretta füsttől arra következtetek, hogy szerintem szép kis összeget hagytunk ott.

- Mi az, hogy nem?! – Rúgnak le ismét a padlóra. Fájdalmasan nyöszörögve húzom le az ágyról a lepedőt, amit magamra terítek és elnyúlok a parkettán. – Miért voltál az ágyamban? És miért volt az, hogy… Byung Hun! –Ordít, és közben fel-le trappol a szobában. Honnan tudjam én mindezt? Ha jól emlékszek ő volt az, aki elráncigált arra a helyre és ő volt az, aki a kezembe nyomta az alkoholt. Apropó alkohol. Többet nem iszok, sose értettem miért vedelik az emberek olyan nagy élvezettel. Gyerünk, öcskös, erőltesd meg az agyad, biztos van ott még valami! Bobby. Honnan jut eszembe ez a név? Bobby, Bobby, Bobby… vadvirág. MI VAN?! Összegömbölyödök a hideg padlón és a fejemre húzom a takarót. – Hallod, te hülye gyerek? – Trappol oda hozzám.

- Hagyjál már. Aludni akarok – szenvedek látványosan. U-kwon lehúzza rólam a lepedőt. Morcosan felnézek rá a szemembe lógó kócos tincsek alól, mire leguggol hozzám és szinte belehajol az arcomba. Fintorogva nézek a szemébe, mire hirtelen hezitálás tükröződik az arcán.

- L.Joe – suttog, mintha csak valami titkot akarnak közölni. – Mi… tegnap este…ketten…

- Mi? – tornázom fel magam ülőhelyzetbe, de U-kwon ugyanúgy az arcomba liheg.

- Nem…Nem emlékszel valamire?

- Mondtam már, hogy nem.

- Csak mert lehet, hogy mi ketten – mutat a fejével az ágy felé. Összeráncolt szemöldökkel nézek hátra az ágyra, majd vissza Yoo Kwon felé. Újból biccent, majd még egyszer, de én csak aprót megrázom a fejem. Az előttem lévő mérgesen megfogja a vállam és megráz, amitől azonnal hasogatni kezd a fejem. – Te tényleg nem érted, hogy mire akarok kilyukadni?

- Álljál már le! – Fogom meg a kezét, hogy megállítsam. – Nyögd ki végre, hogy mit akarsz.

- Lehet, hogy lefeküdtünk – húzza el a száját fancsali képpel, én meg pislogni is elfelejtettem. Most komolyan ezt mondta? Kim Yoo Kwon? Fapofával meredek rá, majd kitör belőlem a nevetés.

- Hogy mi? – Fogom meg a fejem, hogy ne fájjon annyira, de a röhögést nem bírom abbahagyni.

- Ne röhögj! Ez halál komoly!

- Yoo Kwon! – Próbálok komolyságot vinni a hangomba, de nem nagyon sikerül. – Honnan veszed ezt a marhaságot?

- Tudod mi mindenre képes az ember, ha be van szívva? És belegondolni is undorító, hogy én meg te – Két kezével összeborzolja a haját.

- Biztos nem. Arra emlékeznék.

- Te már az első felesnél kiütötted magad – Nézz rám villámló tekintettel. – És akkor van nagy gáz, ha én ilyenekre emlékszek!

- Ne kiabálj, szétrobban a fejem! – Teszem mutatóujjamat a szám elé, jelezve, hogy halkítsa a hangját. Nem nagyon érdekli, felpattan, és úgy néz le rám.

- Te tényleg nem fogod fel a helyzet komolyságát?

- Nem lehet, hogy képzelődtél? – Húzom fel magam az ágyra és hasra vágom magam. U-kwon megint elkezd járkálni, de olyan sokszor fordult, hogy beleszédültem.

- Te már megint dögledezel? – Jön oda hozzám, és ügyet se vetve rám, elkezdi tapogatni a paplant. – Nem hiszem el, hogy ennyire nem érdekel téged, hogy kivel bújtál ágyba.

- Mi az, hogy nem érdekel? – húzom a fejemre a párnát és elkezdek rúgkapálni a lábammal futást szimulálva, csakhogy hagyja abba a takaró gyűrögetését.

- Gyere ide – fogja meg a lábam és lehúz az ágyról, így már harmadjára kerülök a padlóra. Fájdalmasan dörzsölöm az állam és térdelő támaszba tolom fel magam. Miért nem hagy aludni?

- Többet nem megyek veled sehova – Nézem, ahogy U-kwon lerángatja a huzatokat az ágyáról és kisiet a szobából, majd azt, ahogy fél perccel később visszajön.

- Oké, lehet, hogy tényleg nem történt semmi. – Vesz egy mély levegőt és leül az ágy végébe, szembe velem. – Ahogy haza cipeltelek, már olyan szinten ki voltam, hogy lelöktelek az ágyra és én meg melléd zuhantam. Aztán pedig…

- Szerintem én most hányni fogok – szakítom félbe monológját. Nem emlékszek, hogy bármit is ettem volna, mielőtt elmentünk, és az is biztos, hogy nem pár percet maradtunk ott.

- Hidd el, ha kiderül, hogy igaz, én is rókázok egyet.

- Nem. Úgy értem én tényleg… - Be se tudom fejezni, a kezemet a szám elé kapom, felállok és kissé támolyogva a fürdőszoba felé rohanok. Ott aztán rögtön leguggolok a WC elé és kiadom magamból a gyomrom tartalmát. Már ami van benne. Lihegve nézek magam elé, mikor úgy érzem, hogy megmaradok, majd feltápászkodok és lehúzom a wc-t. Oda battyogok a csaphoz és megnyitva a hideg vizet, kiöblítem a szám és megmosom az arcom. A hidegtől egy kissé felébredek, de még mindig úgy érzem, hogy képes lennék még rókázás közben is elaludni. Az pedig nem kis szó. Megtörlöm az arcom és a kagylóra támaszkodva belenézek a tükörbe. Egy meggyötört arcú fiú néz szembe velem, akinek hatalmas táskák vannak a szeme alatt, sápadt és a haja kócosan meredezik össze-vissza. Gyönyörűen nézek ki, mondhatom.

- A következő már nem olyan szar – hallok az ajtó felől egy hangot, mire a tükörből nézem Yoo Kwon ajtót támasztó alakját. – Én is ennyire ki voltam ütve, de utána már élveztem is.

- Hogy tudod te ezt átélni minden nap?

- Nézz rám. Míg te alig állsz a lábadon, addig én képes lennék átúszni az óceánt is.

- Van fejfájásid? – lököm el magam a csaptól és elsétálok U-kwon mellett, utam egyenesen a konyhábavezet, hogy öntsek magamnak egy pohár vizet.

- Van – jön a tömör válasz. Szinte egy liter vízzel nyeltem le a tablettát, amit U-kwon dobott elém, annyira szomjas voltam.

- De most Yoo Kwon! Miért nem aludhatok? – nyavalygok ovisokhoz híven, mert ez a tök kitalálta, hogy menjünk be az iskolába. Normális esetben én vagyok az, aki rágja a fülét, hogy ne szerezzünk még több igazolatlant.

- Majd utána alszol. Bemegyünk tesire, aztán jövünk is haza. – Rángat maga után, mikor megunja, hogy egyhelyben ácsorgok.

- Miért olyan fontos, hogy találkozz azzal az emberrel? Miért pont most? Ha visszajött dolgozni, akkor találkozni fogunk vele párszor.

- Nem mindegy az neked? – Förmed rám, mire megsértődve kirántom a karom a szorításából és zsebre dugott kézzel lépkedek utána. – Érdekes hallani, hogy nem akarsz bejönni. Tényleg rossz hatással vagyok rád – Mondja komoly képpel, de a szája sarkába megbúvó mosoly elárulja. De már csak egy nagy vörös foltot látok magam előtt.

- Mióta nincs itt ajtó? – Dörzsölöm bosszúsan az orrom és a pár méterrel odább ácsorgó U-kwonhoz megyek, aki értetlenve nézi, ahogy szidom az iskolát, miközben a szeméből jól kiolvasható az a bizonyos „ Ez tényleg ennyire hülye?” mondat. – Tudod, milyen rosszul vagyok, erre még a bejáratot is képesek áttenni.

Torna sorban állunk kint az udvaron és persze, hogy hátul van a helyem. Még szerencse, hogy tőlem is vannak alacsonyabbak, nem bírnám elviselni azt a traumát, hogy én legyek az utolsó. Utálom, hogy ilyen alacsony vagyok. Oldalra fordítom a fejem, és szememmel U-kwon keresem. Nyugodtan beszélget a mellette állókkal és szinte biztos vagyok benne, hogy arról kérdezgetik, hol voltunk mostanság. Igazából az osztályból nem is beszélek senkivel. Nem nagyon ismerem őket. Mivel a legtöbbet Yoo Kwonnal lógok, ami azt jelenti, hogy egy- két órára bejövünk, nincs lehetőségem beszélgetni a többiekkel. Pedig jó fejnek tűnnek. A padtársam még az, akivel egy köszönésen kívül váltunk még pár mondatot. A tanárokról ne is beszéljünk, már azóta pikkelnek rám, hogy először megláttak U-kwonnal. A suliban persze megy a pletyka, hogy a másik balhés srác… Ch, ha csak kicsit is ismernének! Én barátkozok, amint van lehetőségem rá, beszélgetek velük, ők nem jönnek oda hozzám! Ők nem nyitnak! Hiányzik a régi életem. Az olyan nyugis volt. A srácokkal annyit hülyültünk.

- Jó napot mindenkinek! – Ránt ki a töprengésből egy mély hang, mire mindenki egy emberként felel. Elénk lépdel egy magas férfi, kinek fekete haja felzselézve áll, bal fülében fülbevaló. Arca kedvességet sugároz, és a szemében felcsillan egy bizonyos fény, mikor végig néz a társaságon. –Hűha, srácok! Ti aztán sokat változtatok!

- A tanár úr bezzeg semmit! – Jelenti ki egy lány, mire felbomlik a rend és mindenki egymás szavába vágba kezd el mesélni.

- Ti is hiányoztatok nekem, de úgy látom kicsit ellustultatok. Na, akkor névsorolvasás. – Emeli maga elé az eddig kezében szorongatott mappát. Mindenki nevét mosolyogva ejti ki és szinte hallom, ahogy az agyában elő ugranak az emlékek. Mikor tudom, hogy az én nevem következik, már készülök, hogy bemondhassam a „Jelen”-t, de csak nem hallom elhangzani. A tanár úr elhallgatott, mereven nézi a kezében tartott papírt. Mindenki mozgolódni kezd, hogy most mi van, én meg behúzott nyakkal várom a folytatást. Arcáról semmit sem lehet leolvasni, ahogy felemeli a fejét és tekintetét körbe jártatja az egész osztályon. – Lee Byung Hun.

- Jelen – emelem fel a kezem, hogy lásson. Lassan rám nézz, és az arcomat kezdi vizslatni. Ha nem szólal meg hamarosan, akkor én biztos, hogy zavarba jövök!

- Új vagy?

- Igen – válaszomra csak bólint egyet, de egy percre sem szakítaná meg a szemkontaktust. – Lee In Kwon vagyok.

- Örvendek – makogom zavartan, de érzem, hogy nem erre a válaszra várt. Végre visszanézz a papírjai közé és tovább sorolja a neveket.

23.fejezet

23. fejezet: Halálpálya

U-kwon pov~

- Na, kész vagy már, kölyök? – kiáltok be a fürdőszobába, aztán egy elnyomott „mindjárt” jön válaszul, már hatodjára. – Ezt mondod már húsz perce… Nem randi lesz, csak buli! Gyere már, mert nélküled indulok!
Pár pillanat múlva szerencsémre (és az övéére is) kattan a zár és Byung Hun lép ki az ajtón. De nem az a szokásos, kis szerencsétlen gyerek, nem. Mivel viszonylag nekem köszönheti az új ruhatárát, elégedetten vigyorogva méregetem, aztán gonoszul beletúrok a felzselézett hajába. Eldünnyögök egy induljunk félét és a tárcámat, majd a telefonomat összeszedve nekivágok a húsz perces útnak.
Nem sok, ahhoz képest, hogy mennyire durva hely. Remélem, meglesznek a szokásos versenyzők, mert, ha kipurcantak, akkor nem tudok kire fogadni és megduplázni a pénzem. Hát ja… Valahogy innen sikerült egy ideig megélnem, mert a kolira szánt pénz kevés volt, hogy fenntartsam az albérletet és magam. De már minden zsír. Faterom többet utal és így kijövök, sőt még félretenni is tudok.
- Hé, min merengsz?
- He? – Felkapom a fejem és Byung Hunra nézek, aki tök értetlenül néz rám. Megrázom a fejem, aztán tovább indulok. – Csak gondolkozok.
- Te tudsz olyat is? – kuncog halkan, de még épp meghallom. Na, a jó anyá-… Nem, nem szidjuk egymást, se egymás szüleit. Nyugszik Yoo Kwon.
- Mondod ezt te. – grimaszolok egyet, majd előre fordulok és kimutatok egy irányba. – Na, öcskös. Az ott a halálpálya bejárata. Innen szimpla kocsma, de amint bemegyünk, ráérzel a lényegre. Ne kószálj semerre, majd maximum fogadni jöhetsz el velem. Tiszta?
- Ja.
Tömör válasz. Tök póker arccal ránézek, pedig totál meglepett, hogy nem kérdezett vissza. Feltenném neki a tipikus „van kérdés?” kérdést, de az nem az én stílusom, hogy mások problémáit figyeljem.  Mindegy is. Jó lesz elindulni, mert így is csoda lesz, ha találunk helyet. Aztán persze még valahonnan szerezni kéne meghívót, hogy a versenyek utáni buliban részt tudjunk venni. Nem tudom, hogy itt van-e Bobby… Mondjuk ő ne lenne? Na, rajta!
- Gyere kölyök. És vigyázz magadra, maradj a nyomomban. – szigorúan intézem a szavaim, aztán magabiztosan elindulok a kis kocsma felé. Senki nem hinné, hogy alatta majd’ kilencven méter mélyen egy teljes pálya van kialakítva. Nagyvalszeg’ régen valami háborús búvóhely lehetett, de ki a faszt érdekel, ha most Korea legjobb buli helye? Már az ajtóban hallani, ahogy a basszustól remegnek a falak, és ha jól figyel az ember, akkor talán a motorzúgást is észreveszi.
Mázlinkra, a tömeg még viszonylag kicsi, így könnyedén bejutunk és egy-két ital után már le is jutunk a hatalmas pályára. Ahogy elnézem, L.Joe nem igazán rajong az alkoholért. Míg és simán lehúztam, ő csak fintorogva megnyalogatta aztán nehezen, de lekínlódta a torkán. Nem baj, majd megtanulja ez, hogy hogyan kell inni.
- Letesszük a fogadást, aztán felkeressük az egyik haverom. Kell tőle pár dolog. Kérdés… Szívtál valaha füves cigit vagy valamifajta drogot próbáltál már? – Ezt én se gondolhattam komolyan… L.Joe az a személy, aki talán annyira szűz, hogy meztelen nőt is csak a felvilágosításon látott. A válasza egy értetlen és meglepődött „mi?” volt, aztán persze jött a tiltakozás, hogy nem fogja kipróbálni. Na, majd meglátjuk.
Homlokon pöccintettem, majd elkezdtem keresni Bobbyt. Ha minden igaz, valahol a csajoknál lesz. És, ja… Ott van. Ez egy tuti dolog. Ha kell egy díler, feketepiacos haverod, a kurvák közt találod. Azoknál mindig van pénz, szóval jól csinálja a gyerek.
- Szevasz Bobby! – veregetem vállon a haverom, aztán lepacsizok vele.
- Szasz’ U-kwonnie! – vigyorog rám bárgyú fejjel, aztán a pacsiból egy kisebb ölelést kanyarít. – Rég láttalak tesó, mi a hányás? – Tekintete a mögöttem ácsorgó L.Joera siklik, aztán vigyorogva arcon vereget. – Mondtam én mindig, hogy egyszer pasizni fogsz, te kis buzi! Ezért voltál távol, mi? Ki a kis szépség, hm?
- Meg a jó anyád. – dünnyögöm, aztán tarkón vágom és Byung Hun felé mutatok. -  Ő csak a haverom, L.Joe. Újonc, most van először.
- Egyem a lelkét. – vihog magában halkan, aztán körbejárja szerencsétlen kölyköt és tetőtől talpig végigméri. – Nem rossz. Jó a stílusod kölyök.
L.Joe meg se bír mukkanni. Szerintem olyan szinten lesokkolta Bobby közvetlensége, hogy most egy ideig az csoda lesz, ha nem akad el a lélegzete. De, nem a bájcsevej miatt vagyunk itt. Kell egy pár cucc.
- Bobby, ugye még lógsz nekem egyel a múltkori miatt. – Átkarolom a nyakát és egy sejtelmes vigyorral az arcába hajolok. Erre persze nem adja tovább a fogyatékos ötévest. Az eddig gyerekesen vigyorgó arca megkomolyodik és felsóhajt. Köhint egyet és int a fejével a hátsó kijárat felé.
Bólintok és a kölyköt magam után vonszolva követem a sikátorszerű konténertároló részhez. Tudtam én, hogy menni fog ez. Azért az egy dolog, hogy van félretett pénzem, de ha olyan kalamajkás haverod van, mint Bobby, akkor jó, ha segítesz neki, főleg, ha ő az egyetlen díler a városban, aki még normális is. És amúgy is… Nem pont a legolcsóbb egy engedély, nem, hogy kettő. Aztán mellé még valami hangulatjavító az estére.
- Na, mi kell kisvirág? – kérdezi felém biccentve, aztán előhúz egy szál cigit a zsebéből és rágyújt. Hát ja… Ez az igazi Bobby. Csak mások előtt adja a fogyatékost, amúgy vérbeli profi. Csak ne szítana annyi konfliktust. Bár az csak nekem jó. És most L.Joenak.
- A szokásos. De mindenből két adag. Aztán valami újdonság is kell. -
- Bajos. – beleslukkol a cigibe és elfújja oldalra a füstöt. A parázsló szálat pöckölgetve nekidől a falnak és úgy magyaráz nekem. – A harmóniából most nem jött a szállítmány. Helyette vadvirág van.
- Az milyen?
- Kemény cucc. Az egyik beszállítóm ajánlotta, állítólag kisadagban, még hígítva is képes kiütni az embert. – Eldobja a csikket, aztán ránéz L.Joera. – Ő nem bírná. Látszik, hogy tiszta. Honnan vakartad össze?
- Az nem fontos. Na, figyelj, akkor kell két meghívó, két vegyes vágott, egy hígítás és dobj mellé egy vadvirágot. Éljünk veszélyesen. És kellene valami holnapra. Extra erős fájdalomcsillapítód van? – nem szól, csak bólint egyet. Vigyorogni kezdek és én is L.Joera nézek. Persze szerintem szerencsétlen valami olyan helyzetben érezheti magát, mintha kertészek mellett lenne. Majd később megérti. – Ja, szűrőt, azt nem hoztam. Van nálad?
- Az mindig. Csak a gyógynövény kell és a bogyó? Semmi ampulla?
- Áh, leálltam. Totál szétbassza az ember izmait. – Demonstrálás képp megnyomkodom a felkarom és felnevetek. Na, ja… Egy jó ideig, talán két évig simán magamba böktem a tűt három óra fellegekig, de túlzottan szarok voltak az utóhatások, így leálltam. Ellenben a fűvel nem, hiszen a cigi a mindennapjaim része, naponta fél dobozzal oda van, az az egy-két szál füves cigi mit számít.
- Ja, a tüdő meg ki a faszt érdekel, mi? – Bobby elvigyorodik és krákog egyet, aztán a dzsekije belső zsebében kezd turkálni. Lassan elővesz néhány tasakot és azok közt kezd el válogatni. Ezt imádom benne. Mindig, mindent rendszerezve tart. Így tuti nem fog cracket adni nyugtató helyett.
- Szar ügy. Az izmaim nélkül még elélek, a tüdőm nélkül meg megdöglök. Nincs annyi szenvedés. – A válaszom után Bobby felnevet, és felém nyújtja a zacsikat és aztán egy marék szűrőt is. Azonnal a zsebembe vágom és előszedem a tárcám.
- Általában ötvenötöt vonunk mindenből, de most tényleg az életem mentetted meg, és jó sokkal lógok, szóval legyen csak a húsz százaléka. – Egy pillanatra elgondolkozik és előkapja a telefonját. Párszor átszámolja, aztán fújtatva elrakja. – Hí, baszod, de kurva jól jártál. Kétszáz.
Elkerekednek a szemeim aztán egy tipikus not bad arccal előszedem a pénzt és összehajtva odaadom neki. Elégedetten a zsebébe vágja és felborzolja a hajam, majd ott is hagy minket. Ebből most tényleg jól jöttem ki. Általában csak a sajátom kettőötven körül forog, de volt már, hogy háromszázezret is oda kellett neki adnom. Ez most fasza. Lehet, hogy máskor is figyelni kéne rá, hogy még találkozzon a főfejesével, aztán a behajtók rátaláljanak, én pedig hősiesen megvédjem. Na, jó, hagyjuk. Inkább menjünk befelé, mert még fogadni is kell.
- Ez a csávó fura. – nyögi be L.Joe és tök nyugodtan a zsebembe nyúl. Meghökkenve szuggerálom, ahogyan a kis tasakot méregeti, de mikor már ott, hogy kibontsa, kikapom a kezéből.
- Ácsii. Drága cucc. És ja. Azért is, mert ez képes még a pasikra is rámászni. – Visszagyűröm a zsebembe a cuccot aztán végre elindulok befelé. A nyomomban továbbra is ott tipeg a kölyök és érzem, hogy valamit kérdezni akar. – Nyögd ki. A kérdésed.
- Mi? Ja… Minek vásároltál fel egy fél botanikus kertet?
- Ezek az öröm virágai. Volt már igazán orgazmusod? – kérdezem fapofával. Na, jó, ez lehet, hogy köcsögség volt, mert szegény gyereknek olyan lett a feje, mint egy érett paradicsom. Elnevetem magam és tovább indulok. – Csak azért hoztam fel, mert a harmóniának körülbelül olyan a hatása. Csak azt most nem tudott adni. Drága cucc, de kurva jó. Nem baj, helyette itt van valami újdonság. De azt csak keverve és hígítva. Nem akarom, hogy kiüsd magad, aztán detoxba vigyelek. – Előszedem a pénztárcám és végigtekintve a versenyzők sorszámait, kiveszek némi pénzt és lerakom a pult mögött ácsorgó bombázó elé. – A hetesre.
-  Szia szépfiú. A szokásos? – kérdezi vigyorogva, aztán elcseréli a pénzt egy szelvényre és odacsúsztatja elém. – Valamit inni fiúkák? – Feltenyerel a pultra és ezzel a nyakába nyomja a hatalmas, igaz tuti plasztikázott melleit. Egy pillanatra elmerengek, de megrázom a fejem és inkább elhúzódok. Majdnem behálózott. Ezek megérzik, ha az embernél valami jó ütős cucc van.
- Gyere kölyök, keressünk helyet. Lehetőleg olyan harmadik sor felé kéne. Onnan minden látható és mégse talál pofán semmilyen alkatrész.

- Várj kölyök, pillanat és megyünk a zártra, csak felveszem a nyereményem. – Kapom el L.Joe vállát, aztán visszaindulok a bárpulthoz. – Kézcsók cicus, itt a papír. – Odatolom a szelvényem a lány elé, ő pedig hatalmas szemekkel mered rám és a kasszához nyúlva elkezdi számolni nekem a pénzt. Imádom az ilyet. Főleg, hogy az a fickó, akire szoktam tétet tenni, mindig vagy első, vagy második. Vagy csak szimplán nem sérül meg. Mindegy, eddig mindig nyertem vele, szóval minden fasza. A mai este már jobb nem is lehet.
Elveszem a pénzt, aztán elindulok a megszokott helyemhez, keresni egy jó kurvát ma éjszakára. Ilyen korra már szinte minőségiek is kint vannak.
- Na, kölyök. Ha gondolod, nézz szét, keress egy jó csajt, lehetőleg olyat, aki mellett nincs kigyúrt kopasz faszi és ha pénz kell neki, csak mondd a nevem és szabad az út. Tiszta? Ha kellek, ott leszek abba a sarokba. – Elmutatok pontosan oda, ahol miniruhás lányok vígan iszogatnak és kacarásznak, aztán hátba veregetem L.Joet és elindulok a becélzott pont felé.
Azonnal jól indítok. A lányok már viszonylag részegek, és mint elmondták, benne vannak mindenben. Imádom az ilyet. Csak azt nem értem, hogy miért nem… izé. Miért nem áll. Na, pont az.
És ez fura. Ilyenkor már általában olyan szinten beindulok, hogy csoda, ha az ágyig eljutunk, de most semmi.
Elnézek az ellenkező irányba, ahol L.Joe ücsörög tök feszengve egy bárszéken, miközben egy igazi vérbeli idősebb kurva ott fűzögeti szerencsétlen fejét. Ez a gyerek tényleg szűz… Felsóhajtok és elbúcsúzok a lánykáktól, akik szinte hisztizni kezdenek. Lassan odamászok Byung Hunhoz és tarkón csapom. Nem tudom, hogy most megijedt, vagy csak szimplán meglepődött, de az tuti, hogy hatalmasat ugrott. Elhessegetem a ribit és leülök a helyére.
- Mi van töki, nem csajozol? Nyugi, én is ilyen helyen vesztettem el, erre képzett nővel. – intek a csaposnak, hogy négy rövidet kérünk, aztán a tök fancsali lakótársam felé fordulok. Megérkezik közben a négy kis feles, azokat pedig szépen lehúzzuk. Nem rossz, lehetne kicsit erősebb is… Bár L.Joet elnézve, neki még ez is sok. Pedig tutira higított. Rendelek még egy párat, már nem is tudom, hogy mennyit, lényeg, ami lényeg, Byung Hun eléggé szédeleg már tőle és az arca is kellőképp kipirult. Én még nem érzek semmit, csak talán melegem van.
– Szívsz egyet? – Felé nyújtom a cigis dobozom, amiben már javában az általam kevert töltött füves cigik vannak, aztán miután kivesz belőle egyet és a szájába helyezi, az én szálam elnyújtom egy nagyon beállt nő felé és meggyújtom az ő cigijével. Lassan szipolyozok rajta egy kicsit és mikor szépen elkezd parázslani, L.Joe felé hajolok, aki ledermedve bámul az arcomba, miközben az övét gyújtom. – Szívj rajta. – Nem moccan, csak továbbra is az arcom bámulja. Felsóhajtok és elveszem a szájából, aztán én szívok rajta, majd végül visszakerül hozzá.
Hű, na, ez kemény cucc tényleg. Pedig csak keveset csavartam a vadvirágból. Én már érzem a hatását.
Kezdek felszabadulni a földi terheim alól és szabad vagyok, mint a madár. Furcsa. A harmónia és a vadvirág ég és föld.
A harmónia könnyű cucc, egy baja van, hogy csak elnehezíti az embert, viszont amikor tetőzik, teljesen felszabadul mindentől, mindene beleremeg és bizsereg. Ezért hasonlítom az orgazmushoz.
Elsőre a vadvirág nehéz cucc, mert könnyűnek érzem most magam, és mégis erőteljes. Talán a vegyes miatt, de van egy enyhe keserű bukéja. Furcsa, de jó.
Teljesen mélyen tüdőig szívom, aztán benn tartom a füstöt. Kelletlenül marja a mellkasom és a torkom, de nem érdekel. Fél perc múlva lassan kezdem kiengedni az ajkaim között a sűrű szürke füstöt és vigyorogva oldalba bököm a mellettem ücsörgő kölyköt, aki totál le van fagyva. Lehet, hogy unikornist lát, mint én régen az első LSD-m után.
- Karika… - Jó mélyen szívok megint a cigiből és O betűt formázok az ajkaimmal, majd a nyelvemmel meglököm a füstöt és egy viszonylag szabályos karika kiszalad a számból. Elvigyorodok és a maradék füstöt a karika közepébe fújom.
- Basszus U-kwon nagyon szarul vagyok… - dünnyögi halkan, aztán óvatosan beleszív a cigibe. Elfintorodik, de már nem akar megfulladni tőle.
- Haza akarsz menni? – kérdezem nyúzott hangon. Ez már a fű hatása. Szóval tényleg ennyire kemény. Hát, ezt sem fogom sokat venni, mint a halálszorítást sem. Na, az volt nagyon durva. Talán tizenhat lehettem, akkor Taeil és az akkori vezető hozott el. Akkoriban még Bobby csak a dílerek keze alá dolgozott és szerintem ő adta nekünk kóstolóba. Egy szálat csavartunk, de töményen. Másnap a kórházban ébredtem, mert mérgezést kaptam. Ezért halálszorítás.
Teljesen elszívja a cigijét Byung Hun, már látszik rajta, hogy kurvára nincs képben szegény kölyök. Én se érzem magam már csak árnynak, de viszonylag még képben vagyok.
Basszajesszus, nekünk még haza kell jutnunk.
Lefolyok a bárszékről és elhajítom a saját csikkem, majd odabillegek Byung Hunhoz, és a hóna alá nyúlva megemelem.
- Kurva nehéz vagy így, baszki! – morgom halkan és próbálom a hátamra kínlódni. Nehezen, de sikerül és úgy támolygok ki a kocsmából. Ez az utolsó tiszta emlékem. Ezek után álomszerűen sóhajok és elfojtott nyögések visszhangoznak a fülemben, néha egy apró fájdalommal a nyakamon, mintha valaki szívogatná. Álomszerű képeimbe még beitta magát egy feszítő csomó a hasamba. Aztán mikor az eltűnt, teljesen lefőttem.

Reggel a nap szó szerint a pofámba világított, így az ellenkező oldalamra fordultam. Viszont teljesen nem számítottam arra, hogy valaminek nekiütközök, ami csupasz, meleget áraszt magából és erősen cigi szaga van.
Mosolyogva végigtapogatom a mellettem fekvő valakit és megtalálom a haját. Kellemesen puha és mikor odahajolok, hogy bele tudjam fúrni az orrom, enyhe hajzselé szaga van az alkohol és fű szag mellett.
Összeráncolom a szemöldököm és tovább haladok a tájékozódásban. Valahogy szokatlanul vékony és széles a válla és túl laposak a mellei. Ennyire beálltam volna, hogy világcsúfját cipeltem az ágyamba?
Egyre jobban ráncolom a szemöldököm, már a homlokom is elkezdem, miközben félve a hasfalán is végighaladok. A takaróm –ami egy szál paplan a meleg miatt- szerencsére elég vékony, így mindent érzek rajta keresztül. Valahogy kezdek megijedni, ahogy kitapintok néhány kockát a hasán és egy gyenge ívű V vonalat.
Nyelek egy hatalmasat és végleg a lényegre tapintok. Ez a Csipke Rózsika, kurvára nem Rózsika! Inkább egy kibaszott Józsika!
Kipattannak a szemeim és egy barna hajtengerrel találom szembe magam. Felvonyítok és kirúgom magam mellől –mint rájöttem Byunghunt- az ágyamon osztozó személyt. Én is a padlón koppanok, de én a másik oldalon.
- Lee Byung Hun! – üvöltöm el magam, amire azonnal felül. – Mi a fasz történt tegnap éjszaka?!

22.fejezet

22. fejezet

~L.Joe pov~

- Biztosan jól áll? – kérdezem Yoo Kwontól huszadjára.

- Igen – jön a tömör válasz, szintén huszadjára.

- Tényleg?

- L.Joe, ha még egyszer megkérdezed, beledoblak a folyóba – morran rám idegesen és tovább lépked. Válasz helyett csak elvigyorodok és előveszem a telefonomat. Sötét képernyőjén megnézem a fülemet –ezt már századjára– majd elégedetten elteszem a készüléket és U-kwon után loholok. Most nagyon menőnek érzem magam. Nem is fájt annyira a fülfúrás, mint képzeltem. Legszívesebben minden járókelőt megállítanék és megmutatnám nekik a fülbevalóm.

- Te hova mész? – kiált utánam U-kwon, mire megtorpanok és hátranézek. U-kwon értetlenül áll a háza kapujánál, én meg vagy két méterrel odébb ácsorgok. Ideges vigyorra húzom a szám és visszabattyogok mellé. Kicsit nem vagyok a Földön.

- Ha tovább gyönyörködsz magadban, még a végén eltöröd a tükröt. – Hallom Yoo Kwon gúnyos hangját magam mögött. Megforgatom megjegyzésére a szemem és mielőtt tovább állnék, belekacsintok a tükörbe.

- Yoo Kwon! Mi az utolsó óra?

- Miért kérdezed?

- Mert be kéne menni.

- Hogy végig riszáld magad a suli folyosóján? – röhög fel, majd elmerül a hűtő tartalmában.

- Nem éppen így fogalmaztam volna – Motyogom az orrom alatt és leülök a kanapéra. Amióta itt vagyok, szinte ez az ágyam. Egy hét. Azóta vagyok itt. Egy hete. Anyu minden nap felhív, és szinte könyörög, hogy menjek haza, mert már apu – vagyis JinWoon – lenyugodott, satöbbi. Persze ez nagyon kecsegtető ajánlat, de valahogy nem akarózok haza menni. Nem tudom megmagyarázni, de tetszik az, hogy nem szólongatnak meg mindenért, és hogy nem kell engedélyt kérnem, ha el akarok menni valahova. Jó, mondjuk U-kwon sem egy főnyeremény, de mostanában olyan oldalát is megmutatja, amit nem gondoltam volna, hogy létezik. Az egyik ilyen alkalom akkor volt, amikor beállított a konyhába. Nem vagyok valami nagy konyhatündér, ami meg is látszott az első öt másodpercben: oda égettem a műanyag tálcát. Még számomra is rejtély, hogy hogyan történt, de megtörtént és Yoo Kwon vagy fél óráig dühöngött. És ami igazán meglepett, az az volt, amikor nyugodtan, kedvesen elmagyarázta, hogy hogyan működik a sütő. És a hangsúly a kedvesen van.

- Holnap sokkal többen lesznek - rángat ki az emlékek felidézéséből U-kwon.

- Micsoda?

- Mivel visszajön a tesi tanár. A mostani csak helyettesítő.

- És? – ráncolom a homlokom. Most tapsoljak örömömben vagy mi?

- Imádják az iskolában. Jó fej.

- És?

- Nincs és. Köszönni akarok neki, mert kiment Kínába egyéb okok miatt. Egy év után visszajön dolgozni.

- Egy tanárnak se köszönsz.

- Régebben benne voltam a foci csapatban. – Emlékszek mikor elmesélte a bandába kerülésének a történetét. A foci benne volt, szerette. – A legjobb tanárom volt. Edzés után mindig sokáig beszélgettünk, volt, hogy haza kísért, ha sokáig kint maradtam. Mikor a családom darabokra hullott, ő volt az első, akihez mentem. – Felsóhajtott, majd becsukta a hűtő ajtaját. Oda ment a csaphoz és engedet magának egy pohár vizet. – P.O. nagyon féltékeny lett, mikor megtudta, hogy nem hozzá szaladtam. In Kwon tanár úr nem nagyon tudott segíteni, de meghallgatott. Majd elérkezett az a nap is. P.O. a banda bekerülése után nagyon ritkán ment iskolába, alig beszéltünk, az egyetlen barátomat is elveszítettem. Én meg – itt elakadt. – Míg az apámnak fel sem tűnt, hogy valami megváltozott, addig egy szinte idegen simán levágta, hogy valami nincs rendben. Emlékszek arra, hogy ő volt az egyetlen, aki felajánlotta a segítségét; hogy forduljak hozzá nyugodtan, ha valami baj van. De akkora már minden tönkre ment.

- És utána mi történt?

- Semmi – állt meg az ajtóban. – Kiléptem a csapatból és hatalmas balhéba keveredtem nem csak az apámmal, hanem az iskolával is. Ennyi. Aztán kiment Kínába.

- Értem. – Hajtom le a fejem. Nagyon ritka alkalom, ha Yoo Kwon mesél a múltjáról. Ez ilyen különleges pillanat, meg kell becsülni. – Hova mész? – Kapom fel a tekintetem, mikor U-kwon kinyitja a bejárati ajtót.

- Kajáért. Nincs itthon semmi.

- Várj, én is megyek. – Pattanok fel a kanapéról és felkapom a cipőm.

- Gondoltam – húzza gúnyos mosolyra a száját.

- De jó az a felső! – mutatok a kirakatban lévő egyik ruhadarabra.

- Neked mindent meg kell nézni?  - Forgatja meg a szemét Yoo Kwon, de azért oda jön mellém és ő is megnézi a pólót. És ekkor egy nagyon fura ötlet kúszik a fejembe.

- Yoo Kwon, te nagyon rossz hatással vagy rám! – Nézek cinkosan a szemébe, mire csak értetlenkedve néz rám. Beviharzok mellette a boltba, felkapok az ajtó mellé kihelyezett kosarakból egyet és random elindulok a sorok között.

- Mit csinálsz? – Kapja el a karom U-kwon, ezzel megállítva.

- Vásárolok – közlöm vele, a szerintem, logikus tényt.

- Miért?

- Mert meguntam, hogy mindenki ott tapos belém, ahol csak tud. – Mondom egyenesen a szemébe. – Amióta itt vagyok semmi másról nem szóltak a napjaim, csak arról, hogy elviseljem mások bíráló tekintetét és hallgassam a rólam szóló kritikákat. Apám azt mondta változzak meg. Hát oké, én megteszem.

- És miért kellenek a ruhák? – Hát persze, hogy a leglényegtelenebb résznél ragad le.

- Mert stílust fogok váltani. – Jelentem ki büszkén, mire csak elröhögi magát. Összezavarodva nézem, ahogy kiveszi a kezemben tartott ruhát és visszaakasztja a helyére.

- Úgy látom, hogy ebben is segítenem kell, kölyök.

Majdnem két órás vásárlás után hatalmas szatyrokkal a kezünkben ballagunk U-kwonékhoz. Az egész ruhatáramat lecseréltem újakra. Végig gondoltam az egészet. Új életet fogok kezdeni, ami másabb lesz, mint a régi. Igaza volt apámnak, mikor azt mondta, hogy a költözésünkkor új élet kezdődik. Mikor megérkezünk, Yoo Kwon betámadja konyhát és meg egy hatalmasat sóhajtva elkezdem bepakolni a „régi” ruhákat abba a táskába, amivel érkeztem.

- Hát te? – áll meg mellettem lakótársam.

- Visszaviszem azokat a cuccaimat, amik már nem kellenek – húzom össze cipzárt a táskán, majd felkapom, és az ajtóhoz sietek. Yoo Kwon nem mond semmit, csak furcsán méreget, amit nem tudok hova tenni. Kilépek a házból és anyuhoz veszem az irányt. Csengetés nélkül nyitom ki a kaput és átvágok az udvaron a hátsó bejáratig.

- Anyu! – kiáltom el magam, mikor a nappaliba érek. Alig telik el pár másodperc, egy nő siet le a lépcsőn, majd mikor meglát, egy hatalmasat sikít, és a nyakamba ugrik.

- Byung Hun! – Puszilja meg az arcom – Tudtam, hogy haza jössz!

- Nem éppen – motyogom, mire értetlenkedve a szemembe néz. – Csak visszahoztam pár cuccomat.

- De…

- Ez bonyolult, anyu. – Sóhajtom.

- Hol laksz?

- Már mondtam – mosolyodok el. – Egyik osztálytársamnál. Tudod, aki egyszer már át is jött. Kim Yoo Kwon.

- Van pénzed?

- Van egy csomó zsebpénzem – meg se hallotta előbbi mondatom, előkeresi a pénztárcáját és szinte az összes bene lévő pénzt felém nyújtja. – Nem kell.

- Tedd el – mondja szigorú arccal, én meg fejcsóválva elveszem tőle a pénzt és a nadrágzsebembe gyűröm.

- Bármikor haza jöhetsz, apáddal nem kell foglalkoznod. Örülhet, hogy egyáltalán itthon aludhat – Húzza össze mérgesen a szemöldökét.

- Tudom.

- Byung Hun.

- Igen?

- Nem tetszik, hogy azzal a fiúval barátkozol. Magadtól nem mentél volna bele ilyen dolgokba. Ismerlek. Könnyen befolyásolható vagy. A hajad, a lógások és… Az fülbevaló? – mutat a bal fülcimpámra, mire csak bólintok. Befolyásolható, mi? Köszönöm, nem éppen ezekre a szavakra vágytam. – Remélem tudod, hogy bármit is teszel, én mindig nagyon szeretni foglak. – Simogatja meg a fejem tetejét. Mosolyogva adok neki egy puszit az arcára.

- Tudom, anyu. Én is szeretlek. – Felkapom a kávézóasztalról a laptopom és a kijárat felé veszem az irányt.

- Tudod öcskös, te mindig meg tudsz lepni. – Rúgja felém a labdát U-kwon. A kertjében vagyunk, este hét órakor és focizunk. U-kwon egyik rohamát éli és emberként viselkedik.

- Miért? – Rúgom vissza a labdát, de nem válaszol. Vagy még egy óráig kint ökörködünk, majd fáradtan vissza megyünk a lakásba.

- Jól focizol.

- Apu beíratott. De utálom. – Zuhanok Yoo Kwon mellé a kanapéra.

- Utálod?

- Magamtól sose jelentkeztem volna edzésre. De hát mindig az van, amit apu mond. Vagyis volt.

- Szedd össze magad, megyünk bulizni. – Vált hirtelen témát U-kwon. Zavarodott tekintettel meredek rá. – Ne nézz így. Olyan régen voltam már valahol, ráadásul az a hely a törzshelyem, szóval neked is látnod kell.

- És mi az?

- Halálpálya.

- Hát ez nagyon jól hangzik – Nyelek egy hatalmasat. Halálpálya? Nem akarom megtudni, hogy miről kapta a nevét. – Menj csak nyugodtan.

- Te is jössz – Jelenti ki ellentmondás nem tűrő hangon. – Az egyetlen olyan hely, ahol nincs balhé. Lehetsz tagja valamelyik bandának, maffiózó is lehetsz, esetleg egy amatőr tolvaj, ott senkit sem érdekel. Tiltott autó- és motorversenyek vannak ott egy speciális pályán. Ez azt jelenti, hogy különféle akadályokon kell túl jutnod a célig, viszont a pálya kiismerhetetlen, mert a legtöbbször még világítás sincs, és mindig átrendezik. Nagyon sokszor vannak ott halálesetek, ezért lett a hely neve Halálpálya.

- És te ott szoktál bulizni? – Húzom össze magam. Azt kéne még, hogy én oda menjek.

- Ja. Hatalmas őrjöngések szoktak ott lenni. Szeretem azt a helyet. – Feltápászkodik a kanapéról és egy hatalmasat nyújtózkodott. - Na, csipked magad Hamupipőke. Indulunk.