11. fejezet: Emlékek
~U-kwon pov~
Pofám leszakad! Én kínlódok, hogy ne dobja fel a talpát, erre fel még neki áll feljebb! Hálátlan kis pöcs! Most nagyon fölbaszta az agyam!
Az egy dolog, hogy nem akar tag lenni, de én se akartam! Engem is belerángattak, mert, hogy milyen jó is lesz, megvédenek minket és fontosak leszünk…
Ja… Fontos, hogy belénk töröljék a lábukat.
Beleütöttem teljes erőmből egy mellettem bomladozó falba, hogy levezessem a felgyülemlett stresszt magamban. A vakolat (már ami még megmaradt) lepergett, mint Zicoról a bűntudat…
Az öklömet dörzsölgetve csak úgy elindultam az egyik irányba random. Csukott szemmel ismerem az utcákat, szóval bármerre is megyek, tudom, hol vagyok.
Teljesen vakon caplattam, de hirtelen túlismerős lett a hely. Olyan frissen ismerős. Oké, ez kicsit hülyén hangzik, de inkább elmondom a tutit.
L.Joe háza előtt ácsorgok. Hogy hogyan kerültem pont ide… a rejtély.
Felsóhajtok, majd miután jól homlokon cseszem magam, ismét átmászok a kapun. Vágom, hogy használhatnám a kapucsengőt, de még mindig nem tudom, hogy hogyan kezdjek hozzá.
Megtéve a késődélutáni utat újból, már az ablakpárkányba kapaszkodtam ismét.
Oké, most kéne eldönteni, hogy mit mondjak… Egyáltalán fenn van még? Mondjuk ég a villany, szóval fent. Na, mindegy, majd belevágok a közepébe.
- Szevasz, tavasz! – ugrottam be a nyitott ablakon, de beleakadtam a függönybe és elnyaltam.
- Jézus Úr Isten! – visongott fel magas hangon, amin röhögnöm kellett. Kicibáltam magam a függönyből és tök lazán leültem az ágya szélére.
- Jól ott hagytál… - húztam meg a vállam és a kezembe vettem a takarón heverő tini magazint. – Te ilyen izéket olvasol? Nem csoda, hogy így nézel ki…
- Mit akarsz? – kérdezte hunyorogva, semleges hangon. Tekintetéből sugárzott a gyűlölet és a harag, de pont nem tudott érdekelni.
- Igazán én se tudom. – vágtam egy erős fintort. Gyorsan végig gondoltam mindent, majd pont hozzá akartam kezdeni, de hamarabb szólt.
- Akkor menj el. Hagyj békén! – rivallt rám jó hangosan. Szinte már meglepődtem rajta. Nem hittem, hogy ennyire ki tud jönni a sodrából. – Menj haza, vagy tudom is én!
- Oké, megyek! – emeltem fel én is hangom és a kezeimmel jeleztem, hogy már ott se vagyok. Ez így nem jó. Fölhúz még azelőtt, hogy rátérhetnék a témára…
Na, majd holnap…
Unott képpel fürkésztem a teremből kivonuló népet. Már harmadik óra is elmúlt, de én még csak most jöttem be. Viszont nem maradok sokáig…
Ott van!
- Byun Hun! – kiabáltam oda neki, amire meglepett arccal torpant meg. Néhányak kicsit taszítottak rajta, mert szinte az ajtóban állt meg. Biccentettem a fejemmel, hogy kövessen és hátat fordítottam neki. Elindultam a folyosón és ismét a tetőn kötöttem ki.
Néhány perc múlva éreztem, hogy néznek. Elmosolyodtam és intettem a kezemmel, hogy jöjjön mellém.
- Mit akarsz? – kérdezte halkan.
- Most lógunk egyet. – jelentettem ki egyszerűen és a szájába nyomtam egy szál cigit. Felocsúdni sem volt ideje, mert meggyújtottam az övét, aztán a sajátom és kicsit összébb szedtem a gondolataim.
- Mi?! – nyögte ki tátott szájjal, amire kiesett onnan a frissen meggyújtott cigaretta. Kifejezéstelen arccal bámultam, ahogyan a földre esik, majd onnan legurul a tetőre és végleg lepottyan a fűbe.
- Adok másikat… - biccentettem felé, majd a zsebembe nyúlva kihúztam a frissen bontott cigarettás dobozt.
- Mi? Nem! Mit akarsz te velem?! – fakadt ki megint szinte már sipítva. Megforgattam a szemem és miután elnyomta a bagóm, befogtam a tenyeremmel a száját.
- Neked most mi a faszom hegye a bajod? Olyan vagy, mint egy csaj. Sőt! Egy csaj, akinek megjött! Álljál már le, és várd, meg amíg befejezem! – ugattam le a fejét dühösen. Elengedtem, majd a korlátnak dőltem. Egyszerre futott végig meglepettség és mérhetetlen harag az arcán, de pont nem érdekelt. Felsóhajtottam és lehajtottam a fejem. – Most szépen eljössz velem, lógni. – félszemmel rápillantottam, és láttam, ahogyan szinte keresi a kifogásokat, viszont kielőztem. – Megmutatom a várost és egyben megkezdjük a kiképzésed. Nem mondhatsz nemet. Gyerünk! – rántottam meg az ingjének a gallérját, majd elindultam a folyosó felé. Kis fáziskéséssel követett.
- És… Mégis hogyan tervezték kijutni? Tudtommal a folyosóőr…
- Szarik az ránk… Engem túl jól ismer. Ha meglát, azonnal elenged, mert tudja, hogy így-is, úgy-is kijutok innen. – mondtam tök nyugodt hangon, majd meghúztam a vállam. – Különben is… Nagy spanom a vén fószer…
Nem válaszolt, egyszerűen csak hümmögött egyet. Na, most végre nem kérdezősködik, mint egy nyolcéves… Iszonyatosan irritáló, amikor hisztizik, hogy neki ez meg az nem tetszik…
Csendesen ballagtunk, mert már javában becsengettek és óra volt. Amikor leértünk a lépcsőn, csak intettem egyet a portásnak, aki azonnal le is nyomta az ajtó zárjának a gombját és zöld utunk volt.
Tök nyugodtan kiballagtunk az épületből, egészen az utca végéig, amit egy buszmegálló jelzett. Ott egy picit megálltunk, vagyis megálltam, ez a kis szerencsétlen meg majdnem nekem jött, megint. Megrökönyödve felsóhajtottam és egy újabb szál cigiért nyúltam. Meggyújtottam és nagyon lassan, szinte csigatempóban haladtam tovább. Néha hallottam L.Joe halk köhögését vagy fújtatását. Amikor végre az utolsó slukkot is elszívtam, csak úgy eldobtam valamerre a csikket és zsebre vágtam a kezem.
- Te mindig azt a szart szívod? – kérdezte halkan, mintha rajtam kívül más is hallaná. Elvigyorodtam és lehajtottam a fejem.
- Csak akkor, ha gondolkozok…
- Te tudsz olyat is? – dünnyögte csak magának. Gondolom azt hitte, hogy nem fogom meghallani. Rosszul gondolta. Akkor valahogy ilyen szinten néz rám… Fél, de nem annyira, mint az elején. Majd fog még ő a kiképzés után…
Tényleg… Kiképzés!
Mi is volt az első amit B-Bomb megcsináltatott velem?
Hm… Mondjuk szinte csak a kínlódásra emlékszek, meg azokra a fekvőtámaszokra, amiknél a hátamra ült és úgy olvasott vagy ivott valamit…
Régi „szép” idők… pfuj!
Talán az első az a hajam volt… Kicsit szerencsétlenül befestette. Vagyis, kiszőkítette. De nem ám drága, puccos szalonban! Valami iszonyat fertelem tetováló szalonba vitt be. Oké, vágom, hogy máshol frászt kapnának tőlem, ízé… tőlünk, de azért mégsem oda kellett volna vinni egy tizenévest.
- Mit szólnál, ha hanyagolnánk a fizikai edzést? – tettem fel hirtelen a kérdést, amire csak hümmögött egyet és megtorpant.
- Mi? - nyögött egyet, amikor felocsúdott, hogy hozzá szóltam.
- Elviszlek fodrászhoz. Nem maradhat így a hajad, a saját érdekedben. – jelentettem ki egyszerűen és csak egy pillanatra hátrafordultam, majd indultam is tovább.
- Ez lenne az… - mutattam az öreg, kopott épületre. Kicsit el van hanyagolva, de ez csak a külseje. Villogó, régi neonlámpa, cigiző… örömlányok. Na, jó, ez gagyin hangzik, szóval cigiző kurvák és agyon tetovált, taj paraszt kigyúrt nyomorékok. Megismétlem, ez csak a külseje… a belseje ennél rosszabb.
- E-Ez? – makogta tányér nagyságú szemekkel és már pont el akart fordulni, amikor elkaptam a gallérját és visszarángattam.
- Megálljál már! – fordítottam szembe magammal és egy pici pofont adtam neki. – Nyugszik, van! Nem kell fosni, itt vagyok. Hogy nézel te ki? – fintorodtam el, ahogy jobban végignéztem rajta. – Most kussban állsz, egy helyben, mert ha, azt hiszik, hogy megerőszakollak, szétszednek minket. Vágesz?
Utoljára küldtem felé egy „ha megnyikkansz, meghalsz” nézést, aztán szinte kitéptem az ingjét a nadrágjának az övéből. Összeborzoltam a haját és kicsit összegyűrtem rajta az iskolai egyenruhát. Meglepetten bámult rám, de én csak meghúztam a vállam és elindultam vele. Ott caplatott a nyomomban, amit jól is tett…
- Ah, egyelek meg, de kis cuki fiú vagy! – visított fel az egyik agyon mázolt csaj. – Ki a kis selyemfiú U-kwon? – nézett rám hunyorogva. Elfintorodtam és rántottam egyet L.Joe karján, mert lemerevedve bámulta az egyik szőke libát, mivel az a száját nyalogatta eléggé… khm, erotikusan.
- Neked senki, Boom. Cuppanj le róla, mielőtt elkap tőled valamit. – köptem felé a szavakat, majd becibáltam a fatörzsé vált L.Joet az épületbe.
Megcsapott a deja-wu érzés… Meg az erős doh, alkohol, cigi és tinta szag keveréke. Minden olyan, mint régen…
Leitatott, öreg csókák a sarokba, mindenhol piszok és undorító „szerszámok”.
- Úr Isten U-kwon drágám, de régen láttalak drágám! – vonyított fel egy magas hang valahol és tűsarkú kopogást lehetett hallani, majd valaki rám ugrott. Nyomott egy jó nagy cuppanós puszit az arcomra és vigyorogva szembe fordított magával.
- Szia, CL… én is téged. – nyekeregtem a szorításában. Oh, mamám! Bá ne láttam volna! Rémes ez a nő! Már kispöcsös korom óta rám van szállva, és végre azt hittem, hogy megszabadulok tőle, de… a tények, miszerint most a nyakamon lóg, teljesen földbe tiporva azt a cseppnyi tekintélyemet L.Joetól, azt bizonyítják, hogy nem.
- Mi járatban erre szép fiúkák? – túrt bele azokkal a hatalmas körmeivel a hajamba. – Csak nem tetkót szeretnétek?
- Semmi ilyesmi. Annak a kis tökinek kéne egy hajkiszívás… - mutattam rá L.Joera.
- Egyem a szíved, de cukorfalat vagy! – sipított fel hangosan és azonnal betámadta szerencsétlen gyereket. Össze-vissza csipkedte az arcát és gügyögött neki, mint egy fogyatékos. – Gyere cicám, megoldjuk… Szólunk a hajfelelősnek és lerendezi a buksid… - babusgatta csórikámat. Kézen fogta és elhúzta valamerre.
Mivel jobb dolgom nem volt, leültem és nézegetni kezdtem a tetoválás mintákat. Néhány tényleg nagyon megtetszett.
- Na, mi van nagyfiú? – dörgölőzött hozzám macska módjára CL és az ölembe ült. Addig illette magát, amíg el nem fogadtam a tényt, hogy ő aztán le nem száll rólam. – Tetszik valamelyik?
- Igen, ez nagyon, de nem varratnám magamra. – húztam elő egy skorpió mintát.
- Nem is muszáj. Megcsinálhatom kikopó festékkel. – kacsintott rám. A műszempillája az majdnem megfésült, de próbáltam vele nem törődni.
- Igen? Na, abban benne lennék. – mosolyodtam el, amin felkuncogott, vagyis nyerített.
- Akkor vállalom.
Kiugrott az ölemből, majd felcibált és lelökött egy tetováló székbe.
Három szót mondok… Rohadtul! Meleg! Van!
Itt ülök egy nagy épület tetején, egy full szöszi L.Joe mellett és figyeljük Seoul mozgolódását. Egész nyugodt, csak egy a baja, hogy iszonyat hőség van.
- Majdnem, mint azon a napon, amikor én is bandatag lettem… - húztam el fintorra a számat. Persze azonnal rám szegeződött L.Joe szeme, folytatást várva. Felsóhajtottam és picit mosolyogtam és hozzákezdtem. – Négy éve történt. Akkoriban kezdtem a gimit és azelőtt lépett le az anyám. Ha jól tudom, akkor még a bátyám is velünk élt. Sose volt jó a kapcsolatunk. Talán P.O jobban testvérem volt, mint ő. – beleharaptam az alsó ajkamba és picit kuncogtam. – Legjobb barátok voltunk. Egy focimeccsről mentünk haza, amikor felhozta, hogy az ő testvérétől hallott a bandarendszerről. Beszéltük, hogy milyen jó is lenne, meg minden. „Megvédenek és vigyáznak ránk.” – idéztem szóra pontosan P.O szavait. – Megvártuk, hogy besötétedjen és talán arrafelé elkezdtünk mászkálni, meg focizni. – elmutattam az egyik kihalt utca felé. – Akkoriban még nem igazán volt a csapaté az a terület, csak kóstolgatták. Egész pofás kis utca volt. Talán úgy fél tíz felé járhatott az idő, amikor egy iszonyatosan ijesztő csávó elkapta a karomat, majd kicsavarta és a földre tepert. – Ezek a pillanatok az agyamba égtek örökre. Soha senkinek nem mondtam el. – Nem sok idő kellett, P.O-t is elkapták, aztán elhurcoltak minket a rejtekre. Akkoriban még nem Zico volt a vezér, hanem egy másik fickó, de őt már megölték. – elnéztem a távolba és picit hagytam, hogy a csend átvegye az uralmat köztünk. – Sohasem felejtem el azokat az arcokat. Ott is hasonló volt, mint a te „bevételed”, csak mi meg voltunk kötözve és senki nem válaszolt helyettünk, csak mert be voltunk tojva. Persze én már akkor is esetlenebb voltam P.O-nál, bármennyire is én vagyok az idősebb fél. Nos, bevettek minket. Kiképzőnek P.O Taeilt kapta én pedig B-Bombot. Az a két hónap meghalás volt. Már nem csak azért, mert az éjfélig való kimaradásom és a suliból való lógásom miatt összevesztem apámmal, hanem mert sok balhéba keveredtem és ténylegesen veszélyben volt az az egy szem családtagom is. Tizennégy éves fejjel el kellett költöznöm apámtól. Szerinte kollégista vagyok és küldi az állítólagos kollégiumi díjat, ami az albérletemnek és a kajapénzemnek a nagy része. Körülbelül ennyi… - zártam le a kis beszédemet. Ránéztem, de ő csak mereven maga elé bámult. Nem láttam biztosan, de talán egy könnycsepp csillogott a szemében, e lehet, hogy csak a nap fénye játszott velem.
Picit rácsaptam a hátára és felálltam mellőle. Kicsit beljebb caplattam és fekvőtámasz pózba helyezkedtem.
- Amíg meg sok bennem az érzelem, marad nekem az edzés és a cigi. – vigyorodtam el műn és hozzákezdtem egytől húszig a fekvőkhöz.
